Tenisz: Babos döntő szett 7:5-re kapott ki Petkovictól

Vágólapra másolva!
2012.08.21. 00:32
Babos Tímea közel állt a bravúrhoz, ám három szettben, 6:3, 5:7, 7:5-re kikapott Andrea Petkovictól a New Havenben zajló kemény pályás női tenisztorna első fordulójában.

A selejtezőből a főtáblára jutó fiatal magyar játékos a centerpályán játszott Andrea Petkoviccsal, akivel korábban még nem találkozott. Az első szettet viszonylag simán, 6:3-ra nyerte meg a boszniai születésű német – aki karrierje eddigi csúcspontján 9. volt a világranglistán, most pedig a 43. – pedig Babosnak több bréklabdája volt, csakhogy mind az ötöt veszni hagyta, míg ellenfele a négyből egyet kihasznált.

A második felvonást remekül kezdte a magyar lány, 3:0-ra elhúzott, előnyét azonban nem tudta megtartani. Petkovic kiegyenlített, de 6:5-nél egy kettős hibával elveszítette az adogatójátékát, így végül csak elbukta a szettet.

A döntő játszma első fele hullámzó játékot hozott, 1:0-s Babos előny után Petkovic előbb megnyert három gémet sorozatban, majd elveszített. A német 5:4-nél a mérkőzésben maradásért szervált, és nem remegett meg a keze. Nem úgy Babosé, aki a következő játékban elbukta az adogatását, és ez döntőnek bizonyult, Petkovic 6:3, 5:7, 7:5-re megnyerte a 2 óra 43 percig tartó csatát.

WTA-TORNA, NEW HAVEN OPEN AT YALE, NEW HAVEN (637 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Petkovic (német)–Babos (magyar) 6:3, 5:7, 7:5
Barthel (német)–Hantuchová (szlovák) 6:3, 7:5
Kirilenko (orosz, 7.)–Peer (izraeli) 6:2, 6:2
Arvidsson (svéd)–Oudin (amerikai) 6:4, 6:1
Cibulková (szlovák, 6.)–Medina-Garrigues (spanyol) 7:5, 6:3
Errani (olasz, 4.)–Mattek (amerikai) 6:4, 7:5
Gibbs (amerikai)–Glatch (amerikai) 6:4, 1:6, 6:4

ATP 250-ES TORNA, WINSTON-SALEM OPEN, WINSTON SALEM (553 125 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Bellucci (brazil)–Bagdatisz (ciprusi) 7:5, 3:1-nél Bagdatisz feladta
Sztahovszkij (ukrán)–Müller (luxemburgi) 7:6, 6:4
Gulbis (lett)–Berlocq (argentin) 6:4, 7:5
Harrison (amerikai)–Szoeda (japán) 6:3, 7:5
Klizan (szlovák)–Paire (francia) 6:2, 7:6
McClune (amerikai)–Falla (kolumbiai) 6:1, 6:4
Kubot (lengyel)–Robredo (spanyol) 6:1, 2:6, 6:2
Young (amerikai)–L. Mayer (argentin) 4:6, 6:3, 6:2
Haase (holland)–Davigyenko (orosz) 6:2, 6:3
Lu Jen-hszün (tajvani)–Lacko (szlovák) 6:3, 7:6
Becker (német)–Ito T. (japán) 6:3, 4:6, 6:2
EGYES, 2. FORDULÓ
Goffin (belga)–Troicki (szerb, 10.) 3:6, 6:4, 7:5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik