Még a szezon felénél sem jár, mégis teljesítette egyik fő célját Nadal

2009.05.19. 23:35
Ugyan még csak május közepe van, már bizonyos, hogy Rafael Nadal – ha csak sérülés vagy más váratlan esemény közbe nem jön – részt vehet a teniszezők év végi csúcseseményén, az ATP World Tour döntőjén, amelyet az idén novemberben Londonban rendeznek.
Nadal madridi döntőbeli veresége ellenére is remekül teljesít
Fotó: Reuters
Nadal madridi döntőbeli veresége ellenére is remekül teljesít
Nadal madridi döntőbeli veresége ellenére is remekül teljesít
Fotó: Reuters
Nadal madridi döntőbeli veresége ellenére is remekül teljesít

A 22 éves Nadal madridi döntős szereplésével – ahol Roger Federertől kapott ki két játszmában – 14 960 ponttal vezeti a világranglistát, és – elsőként – biztosan kvalifikálta magát a férfi teniszezők év végi szupertornájára.

„Az év végi tornán való részvétel kiharcolása volt az egyik fő célom, és nagy eredmény, hogy már most elkönyvelhetem ezt a sikert” – nyilatkozta Nadal, aki ebben az évben már nyert egy Grand Slamet Melbourne-ben.

„London mindig kellemes emlékeket idéz fel bennem, és a szurkolóktól is mindig nagy támogatást kapok ott” – mondta az angol fővárosról Nadal, ahol az elmúlt évben érte el pályafutása egyik legnagyobb sikerét, amikor legyőzte Federert a wimbledoni Grand Slam-döntőben.

Nadal az előző évben térdsérülése miatt lemondta a részvételt a szezonzáró sanghaji eseményen, távollétében pedig Novak Djokovics győzött. Az idei torna összdíjazása 5 millió dollár lesz, amelyhez 1500 ATP-pont is társul.

„A történelem azt mutatja, hogy a játékosok szeretnek részt venni ezen az viadalon, és nagyon elégedett vagyok, hogy azok, akik jogot szereznek az indulásra, valóban pályára is akarnak lépni itt – mondta a BBC-nek Brad Drewett, a torna igazgatója. – Az olyan nevek, mint Federer, Nadal, Murray vagy Djokovics garantálják az izgalmakat és a legmagasabb színvonalú teniszt.”

Az eseményt november 22–29-én rendezik meg a Temze partján, ám nem az All England Clubban, hanem a 2007-ben átadott O2 Arénában.
Legfrissebb hírek

Nem teljesedett be Chwalinska tündérmeséje, Andrejeva nyerte a Roland Garrost

Tenisz
2026.06.06. 16:57

Futsal NB I: előnyben az Újpest a bajnoki döntőben

Labdarúgó NB I
2026.05.28. 22:50

Ismeretleneknek, családoknak is örömet szerezne a döntő megnyerésével Luis Enrique

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 13:58

Arteta a budapesti BL-döntő előtt: Valaki odafent megfelelően igazítja a csillagokat

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 13:32

BL-döntő: Henry és Kimpembe viheti pályára a trófeát a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:15

Izgalmas csatában az FTC került előnybe a Honvéd ellen a férfi vízi ob I döntőjében

Vízilabda
2026.05.23. 22:55

Sinner megállíthatatlan: Rómában is nyert!

Tenisz
2026.05.17. 19:14

Gruber Zsombor: Nincs mese, meg kell nyernünk a kupát!

Labdarúgó NB I
2026.05.08. 10:58
Ezek is érdekelhetik