Tenisz, Linz: nem hibáztak a kiemeltek, búcsúztak az osztrákok

Vágólapra másolva!
2007.10.25. 21:28
A Linzben zajló, 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna egyeseinek küzdelmében a második fordulóban újabb osztrák versenyző, a szabadkártyás Yvonne Meusburger búcsúzott, igaz, az ötödik helyen kiemelt cseh Nicole Vaidisova (képünkön) ellen több mint bravúr lett volna továbbjutása.
Reuters
Reuters

Nem is bízott semmit a véletlenre az esélyesebb cseh klasszis, aki sima mérkőzésen, két játszmában verte ellenfelét. Miután a harmadik helyen kiemelt francia Marion Bartoli az ugyancsak osztrák Tamira Paszek ellen nyert, a házigazdáknak már nincs versenyzőjük a nyolc között.

Simán léphetett tovább másik két kiemelt, a második helyen rangsorolt szlovák Daniela Hantuchova, illetve a hatodik svájci Patty Schnyder, előbbi argentin, utóbbi ausztrál riválisát verte.

De nemcsak a kiemeltek tudták könnyedén venni a második fordulót a továbbjutók közül, hiszen két ukrán kiválóság, Julia Vakulenko és Alona Bondarenko is hasonlóan két-két játszmát követően léphetett tovább, előbbi japán, utóbbi görög versenyzőt búcsúztatott.

LINZ, 600 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA:

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ:
Hantuchova (szlovák, 2.) - Dulko (argentin) 6:3, 6:1
Vaidisova (cseh, 5.) - Meusburger (osztrák) 6:3, 6:1
Schnyder (svájci, 6.) - Molik (ausztrál) 6:4, 6:4
Vakulenko (ukrán) - Szugijama Ai (japán) 6:0, 6:2
Bondarenko (ukrán) - Daniilidou (görög) 6:4, 6:3
Bartoli (francia, 3.) - Paszek (osztrák) 6:2, 6:1

NŐI EGYES, A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA:
Csakvetadze (orosz, 1.) Schnyder (svájci, 6.)
Bartoli (francia, 3.) Vakulenko (ukrán)
Vaidisova (cseh, 5.) Szafina (orosz, 4.)
Bondarenko (ukrán) Hantuchova (szlovák, 2.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik