Gonzalez és Haas megálljt parancsolt az esélyeseknek

Vágólapra másolva!
2007.01.22. 10:20
A nőknél érvényesült a papírforma, a férfiaknál azonban az előzetesen esélyesebbnek tartott James Blake és David Nalbandian is kiesett Melbourne-ben az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében. Az amerikai klasszist a „kétarcú”, s ezúttal éppen kiválóan játszó Fernando Gonzalez búcsúztatta három játszmában, míg az argentin játékost a hosszú idő után ismét remek formában játszó Tommy Haas győzte le.
Fernando Gonzalez - Bárkit legyőzhetek
Reuters
Fernando Gonzalez - Bárkit legyőzhetek
Fernando Gonzalez - Bárkit legyőzhetek
Reuters
Fernando Gonzalez - Bárkit legyőzhetek

Blake az elmúlt hónapokban számos szép eredményt ért el, döntős volt az évzáró Mesterek-kupáján, s ezúttal is nagy reményekkel kezdte a tornát. A legjobb tizenhatig játszmát sem veszített, így optimistán várhatta a Gonzalez elleni „amerikai rangadót”.

A közvetlen élmezőnyt évek óta „riogató”, de az igazán nagy diadallal még adós chilei teniszező a nyolcaddöntőben azonban esélyt sem adott magasabban rangsorolt ellenfelének, csak a harmadik játszma hajrájában, 5:4-nél bizonytalanodott el, nem tudta „kiszerválni” a meccset, de később a rövidítésben ismét magabiztosabb volt.

„Az utolsó szett hajrájában azt hittem, hogy a nagy lehetőség elhibázása miatt akár el is veszíthetem a találkozót, de a tie break-ben kiválóan játszottam. A hét további részében is így szeretnék teniszezni” – mondta Gonzalez, aki Nicolas Massu oldalán párosban olimpiai bajnok volt Athénban.

A chilei kiválóság 18 ásszal szomorította Blake-et, 52 nyerő ütése volt, míg amerikai riválisa 8-44-es mutatót mondhat magáénak. Ráadásul Gonzalez tízzel kevesebb önhibát vétett.

„Nagyon boldog vagyok, hiszen két nagyon nehéz mérkőzésen vagyok túl, s mindkétszer kiválóan játszottam. Úgy érzem, most bárkit legyőzhetek. Lehet, hogy most teniszezem életem legjobb formájában, de tudom, néhány területen még javulnom kell” – tett hozzá Gonzalez, aki az előző körben Lleyton Hewitt álmait törte össze.

Tommy Haas már kétszer játszott elődöntőt Melbourne-ben
Reuters
Tommy Haas már kétszer játszott elődöntőt Melbourne-ben

David Nalbandian a múlt héten kétszer is 0-2-ről fordított, s várható volt, hogy előbb-utóbb visszaüt a hatalmas eneregia-befektetés. Az argentin klasszis ugyan megnyerte az első szettet Tommy Haas ellen, de utána már nem volt esélye. A német teniszező állt már a világranglista 2. helyén, 1999-ben és 2002-ben pedig elődöntős volt a melbourne-i Grand Slam-tornán. Most egy győzelem választja el ettől.

A 3. helyen kiemelt Nyikolaj Davigyenko értékes skalpot gyűjtött, hiszen a cseh Tomas Berdych az egyik legtehetségesebb teniszezőnek számít.

A nőknél igazolódott a papírforma, az esélyesek közül csak Martina Hingis veszített játszmát, Kim Clijsters 2-0-ra nyert. Anna Csakvetadze némi meglepetésre legyőzte a 8. helyen kiemelt Patty Schnydert, de a svájci teniszező szeszélyességét ismerve ez nem számít különösebben váratlannak.

AUSZTRÁL NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, MELBOURNE (15 636 ezer dollár, kemény pálya):
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Davigyenko orosz, 3. Berdych cseh, 13. 5:7, 6:4, 6:1, 7:6 (7-5)
Gonzalez chilei, 10. Blake amerikai, 5. 7:5, 6:4, 7:6 (7-4)
Haas német, 12. Nalbandian argentin, 8. 4:6, 6:3, 6:2, 6:3

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Clijsters belga, 4. Hantuchova szlovák, 15. 6:1, 7:5
Hingis svájci, 6. Li kínai, 19. 4:6, 6:3, 6:0
Csakvetadze orosz, 12. Schnyder svájci, 8. 6:4, 6:1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik