Téli olimpia: „Összedőlt a világ” – Magyar Márk nyilatkozott a karanténhotelből

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 14:35
null
Magyar Márk csütörtöki pozitív tesztje után a pénteki is az lett (Fotó: Getty Images)
Magyar Márk csütörtöki pozitív tesztje után a pénteki is az lett: a magyar műkorcsolyázót délelőtt átszállították a karanténhotelbe – ott értük el telefonon. 

 

– Hogy van?
– Nem túl jól…

– Elmeséli, mi történt csütörtökön este?
– A repülőtéren teszteltek, majd elvittek minket az olimpiai faluba, és a szobánkba zárva vártuk a teszt eredményét. Akkor még abban reménykedtünk, ha időben megérkezünk, edzhetünk is egyet. Aztán jött a hír, hogy a reptéri tesztem inkonkluzív lett, de azt nem mondták meg miért, így újabbat vettek tőlem, és úgy volt, néhány óra múlva még egyet vesznek – utóbbira már nem került sor. Helyette Zima Endre csapatorvos érkezett, aki közölte velem, hogy pozitív lett a tesztem eredménye.

– Megfordult önnel a világ?
– Inkább azt mondanám, hogy összedőlt. Nagyon sokat dolgoztam ezért az olimpiáért, rengeteg nehézségen mentem keresztül, de azt hiszem, még nem fogtam fel igazán, mi is történik velem és körülöttem: néha azt érzem, mindjárt elsírom magam, máskor meg mérges és dühös vagyok – nem igazán tudom még megfogalmazni az érzéseimet. A legrosszabb, hogy a világ az utolsó pillanatban dőlt össze, nincsenek is tüneteim, és hiába tudom, hogy szigorúak a szabályok, a helyzet ellen tenni nem tudok, mégis igazságtalannak érzem.

– A csütörtöki után a pénteki tesztje is pozitív lett.
– Biztosan furán hangzik, de legalább az lett: ha a pénteki tesztem negatív lett volna, az talán még nagyobb gyomros lett volna nekem…

– A faluból elvitték az úgynevezett Covid-hotelbe, ki tartja önben a lelket?
– A családom, de valójában senki sem tud vigasztalót mondani. Több kedves barátom írt nekem, mindegyikük azt: bárcsak tudnék valamit mondani neked. Aki valaha is sportolt magas szinten, tudja, ebben a helyzetben nemigen lehet mit mondani, semmi sem hoz megnyugvást. Megoldást meg pláne nem… Az persze jólesik, hogy rengetegen állnak mellettem. Sokan mondták és írták, hogy adjon erőt az, hogy kijutottam erre az olimpiára, hogy előbb megharcoltunk Iouliával a kvótáért, majd azért, hogy mi is utazhassunk Pekingbe, hiszen ezt nem mondhatja el magáról sok sportoló – jelenleg ez a tény sem vigasztal, bár tudom, hogy a későbbiek során majd ebbe kell kapaszkodnom ahhoz, hogy feldolgozzam a történteket.

Fotó: AFP
Fotó: AFP

– Mit mondott a társa, amikor kiderült, hogy az ön tesztje pozitív?
– Alig beszéltünk, sokkolta a hír. Nem is csodálom, hiszen ő még inkább azt érezheti, hogy kirántották a lába alól a talajt. Ő negatív, vagyis ő jégre léphetne…

– Az eredeti tervek szerint múlt szombaton érkeztek volna Pekingbe, ehelyett csak csütörtökön landoltak Kínában. Mi okozta a csúszást?
– Egy banális hiba. A versenyek előtt mindig megéleztetjük a pengéinket, hiszen nem tudjuk, milyen lesz a jég minősége, és kicsit élesebb pengével könnyebb alkalmazkodni ahhoz. Sajnos Ioulia pengéjét tönkretették az élezés során.

– Még Szocsiban, ahol egyébként készülni szoktak?
– Igen. El kellett döntenünk, mi legyen: a vadonatúj penge és a használt között nagy a különbség, hiszen a folyamatos élezés miatt változik az íve is, vagyis az előbbihez nagyon nehéz hozzászokni. Hosszabb ideig tartott a probléma orvosolása, s ez bár nem jött jól számunkra, ezt még vállalni tudtuk – leküzdöttük az akadályt, átugrottuk, s ebben segített a tapasztalat és az elszántság, az akarat. Tudtuk, hogy nem ideális a helyzet, de úgy gondoltuk, inkább ez, mint bármi más.

– De jött a bármi más…
– Én meg itt ülök a karanténhotelben, egyedül vagyok, és elfoglalni sem nagyon tudom magam: állandóan a történteken gondolkozom. Hiába próbálnak vigasztalni, nem megy, hogyan is menne? Semmilyen szó és tett nem eredményez már számomra egy csütörtöki negatív tesztet, pedig másra sem vágynék, csak erre… Illetve innentől kezdve már csak arra, hogy minél hamarabb hazajussak, és a családommal lehessek.

– Peking előtt többször elmondta, ez lesz az első, és vélhetően az utolsó olimpiájuk – most is így gondolja?
– Igen. Képtelen vagyok már több áldozatot hozni, nem látom kivitelezhetőnek azt, hogy olyan helyen készülhessek tovább, ahol mellettem lehet a családom. Fizikailag sem biztos, hogy képes lennék ezen a szinten maradni, és akkor még nem is beszéltem arról, hogy az újabb kvótaszerzés egyáltalán nem garantált az új kvalifikációs rendszerben.

– Látjuk még a jégen a Chtchetinina Ioulia, Magyar Márk párost? Ott lesznek a márciusi világbajnokságon?
– Úgy terveztük, hogy igen. De ez a helyzet most magával hozott egy újabbat: ha sokáig Pekingben ragadok, az már a felkészülés fizikai részét is akadályozhatja, és akkor a mentális feldolgozásról még nem is beszéltem…

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik