Téli olimpia: elbukták a kínaiak az új síakrobata szám aranyát

Vágólapra másolva!
2022.02.10. 13:33
null
Christopher Lillis ugrása kapta a legmagasabb pontszámot csütörtökön (Fotó: AFP)
A síakrobaták ugrás vegyes csapatversenyét rendezték csütörtökön, a pekingi téli olimpián. Az aranyérmet az Egyesült Államok szerezte meg a házigazda Kína és Kanada válogatottja előtt.

A versenyszám először szerepelt az ötkarikás programban és hat válogatott vehetett részt rajta, amelyek egyaránt három ugróval képviseltették magukat. A selejtezőben az oroszok és a fehéroroszok búcsúztak, míg négy csapat a fináléban folytathatta.

Ekkor megint nulláról indultak, de az gyorsan eldőlt, hogy Svájc nem lesz versenyben az érmekért. Az első sorozatot követően a kínaiak álltak az élen, de a második sorozatban egyrészt az amerikai Christopher Lillis a gyakorlatára a nap legmagasabb pontszámát kapta, másrészt a kínai Csia Zsong-jang elhibázta a leérkezést, így 30 pontos előnyből 20 pontos hátrányba kerültek. A végén ugyan sikerült faragniuk a hazaiaknak a különbségből, de fordítani nem tudtak, így az amerikaiak örülhettek az aranyéremnek.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
SÍAKROBATIKA, UGRÁS VEGYES CSAPATVERSENY
1. Egyesült Államok (Ashley Caldwell, Christopher Lillis, Justin Schoenefeld) 338.34
2. Kína (Hszü Meng-tao, Csia Cung-jang, Csi Kuang-pu) 324.22
3. Kanada (Marion Thénault, Miha Fontaine, Lewis Irving) 290.98
4. Svájc (Alexandra Bär, Pirmin Werner, Noé Roth) 276.01
5. Orosz csapat 295.97
6. Fehéroroszország 273.67

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik