Téli olimpia: a születésnapos Kónya Zsófiát köszöntötték társai

Vágólapra másolva!
2022.02.06. 12:12
null
Kónya Zsófia majdnem elfelejtette a születésnapját (Fotó: Árvai Károly)
Szokatlanul csendesen, kizárólag a feladatokra, így a hétfői férfi ezres és női ötszázas futamokra koncentrálva edzett rövid pályás gyorskorcsolya-válogatottunk helyi idő szerint vasárnap kora este – az éremceremónia előtt.

Szombaton itt, ebben a csarnokban szerzett bronzérmet a magyar vegyes váltó, de az élet nem állt meg a siker után sem, sőt, most kezdődik csak igazán a „buli”: hétfőn már az egyéniben rendeznek döntős napot, nekünk pedig lesz kiért szurkolni, hiszen a szombati előfutamok után férfi ezer méteren Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry, valamint ötszázon Jászapáti Petra is állva maradt.

A szombati bronzot aznap este éppen emiatt nem is ünnepelte meg igazán a válogatott.

„Elmúlt éjfél, amire a szobámba keveredtem, s utána még összeállítottuk a vasárnap edzésprogramot – árulta el Bánhidi Ákos, a csapat edzője és menedzsere. – Aztán koccintottunk ugyan a bronzéremre, de utána rögtön mentünk is aludni – rendkívül boldogan.”

A vasárnapi edzésen személyre szabott programot is kaptak a mieink, Liu Shaoang például a társakhoz képest jóval hamarabb elbocsátást nyert.

„Mivel a verseny- és edzésnapok követik egymást, innentől azt kell figyelnünk, ki milyen állapotban van. Kit kell csak átmozgatni, kinél kell kicsit jobban odalépni, gyorsítani, vagyis innentől az egyéni edzésterv még nagyobb jelentőséggel bír” – tájékoztatta a Nemzeti Sportot Bánhidi Ákos.

Ünneplésből, mármint annak visszafogott verziójából jutott vasárnap is, hiszen Kónya Zsófiát a csapat felköszöntötte a születésnapja alkalmából.

„Annyira az olimpiára koncentráltam, hogy majdhogynem azt is elfelejtettem, vasárnap van a születésnapom – mesélte nevetve az olimpiai bronzérmes short trackes. – De a társaim nem felejtették el, a lányok még otthon kitalálták, mivel kedveskednek nekem, a fiúk meg az éneklést is bevállalták. Jólesett, nem tagadom, igazán szép születésnapom van, bár egyelőre még mindig nem tudom felfogni, hogy mit értünk el szombaton Pekingben.”

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
16 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
19 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
19 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
20 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2026.02.02. 19:35

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
2026.02.02. 19:01
Ezek is érdekelhetik