Sílövészet: búcsú egy legendától, Martin Fourcade befejezte

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2020.03.18. 08:35
null
Fourcade (jobbra) pályafutásának egyik legszorosabb győzelmét a 2018-as téli olimpián a tömegrajtos versenyen aratta Simon Schempp ellen (Fotó: AFP)
Letette a puskát, és magasba emelte a kezét. Franciaország legeredményesebb olimpikonja, az ötszörös aranyérmes biatlonos Martin Fourcade 31 esztendősen, a hétvégi kontiolahti világkupaversenyen jelentette be visszavonulását.

„Köszönöm, hogy megszerettetted velem a sportágadat, de sajnálom, hogy ilyen fiatalon búcsúzol tőle... Amikor tudtam, néztem, követtem a versenyeidet az Eurosporton. Minden jót, Martin…” – ezzel a poszttal búcsúzott el a biatlon sportág legendájától, az ötszörös olimpiai bajnok Martin Fourcade-tól egy szimpatikus magyar öttusázó, az Európa-bajnoki bronzérmes Málits István, aki saját bevallása szerint pályafutása egyik legnagyobb példaképétől köszönt el.

Bizony sokan kötődtek, s kötődnek hasonló érzésekkel a franciák biatlonosához, aki valóban százezreket szegezett a képernyő elé, valódi példakép lett sokak számára, és nem csak az öt olimpiai aranyérme, 13 világbajnoki elsősége, hét összetett világkupa-győzelme és 26 szakági világkupa-elsősége miatt. Utóbbi két szegmensben minden idők legjobbja lett a francia versenyző, aki maga mögé utasította a legendák legendáját, a norvég Ole Einar Björndalent is.

De hol és hogyan kezdődött ez az ígéretes pálya, honnan eredt ennek a katalán fiúnak – mert bizony 2015-ben egy interjú során ő katalánnak vallotta magát – a zsenialitása, amely előtt sztársportolók is fejet hajtottak szerte a világban.

Az álmok gyerekként távolinak tűnnek

Martin Fourcade a katalán Pireneusok egyik városában, közel a spanyol határhoz Céret városában született. A szüleinek hatalmas szerepe volt abban, hogy bátyjához, Simonhoz és öccséhez, Brice-hez hasonlóan sportoló lett. Martin édesapja, Marcel úszóoktatóként dolgozott, de orvos édesanyja, Gisele számára is fontos volt, hogy gyermekei rendszeresen mozogjanak.

Martin hatesztendősen sífutóként kezdte, majd 13 éves volt, amikor Simon nyomdokaira lépve elkezdett foglalkozni a biatlonnal. Hat évvel és egy váltóban megszerzett junior-világbajnoki bronzéremmel a háta mögött, 2008-ban mutatkozott be a felnőttek versenysorozatában, a világkupában. Az első versenyén, Oslóban a 61. helyen zárt, ami ugyebár nem nevezhető kirobbanó sikernek, de két év leforgása alatt sikerült arra a szintre jutnia, hogy a világkupafutamokon már rendre a top10-ben végzett.

A nagy áttörést a 2010-es esztendő hozta meg, pályafutása első olimpiáján, Vancouverben a tömegrajtos versenyben ezüstérmet nyert, s ebben az idényben megszerezte pályafutása első vk-futamgyőzelmét – hol máshol, ott, ahol a búcsút is kimondta: Kontiolahtiban.

„Életem első olimpiáján ezüstérmes lettem, az volt az első pillanat, amikor el tudtam magam képzelni a csúcson. Minden gyereknek vannak álmai, de addig nagyon távolinak tűntek. Ott, akkor viszont megízlelhettem a sikert, onnantól kezdve ezek már nem a valóságtól elrugaszkodott gyermeki álmok voltak, hanem valódi céllá váltak, amikért dolgozni akartam. Az a verseny volt az elsütőbillentyű a pályafutásomban” – nyilatkozta a L'Équipe-nek a francia versenyző, aki innentől kezdve igazi diadalmenetet élhetett meg.

A 2009–2010-es idényben még csak az ötödik helyen zárt az összetett világkupában, a következő idényben már a dobogó harmadik fokán állt, majd a 2011–2012-es évadtól kezdve sorozatban hét alkalommal ő emelhette a magasba a legjobbnak járó összetett világkupát.

Elérkezett az utolsó tánc

Nem az eredmények, az érzések vitték őt tovább mindig az úton – így gondol vissza sikerpályafutására Martin Fourcade, akinek az elégedettség érzése nyújtotta a legtöbb motivációt. A 2014-es szocsi játékokon kettő (20 km, 12.5 km), míg négy évvel később Pjongcsangban (12.5 km, 15 km tömegrajtos verseny, mix váltó) három olimpiai aranyéremmel zárt, s pályafutása legeredményesebb világbajnoksága a 2016-os oslói lett, amelyen négyszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A HÁROM PJONGCSANGI GYŐZELME

MARTIN FOURCADE
Született: 1988. szeptember 14., Céret, Franciaország
Legjobb eredményei: 5x olimpiai bajnok, 2x olimpiai ezüstérmes, 13x világbajnok, 7x összetett világkupagyőztes, 83x világkupa-futamgyőztes

Aki azt hinné, egy levitézlőfélben lévő Martin Fourcade akasztotta szögre a sífutó léceket, az nagyon téved, hiszen a 2019–2020-as idényben is közel járt ahhoz, hogy megszerezze a nyolcadik összetett világkupa-győzelmét. Igaz, ehhez az is kellett, hogy legnagyobb riválisa, a norvég Johannes Thingnes Bö kisfia, Gustav születése miatt kihagyjon két fordulót az idényből.

Múlt pénteken Fourcade bejelentette: utolsó versenye lesz a szombati üldözéses viadal. Bö, akinek Fourcade győzelme esetén az ötödik helyen kellett zárnia ahhoz, hogy övé lehessen az összetett elsőség, megható Facebook-poszttal készülődött az utolsó csatára.

„Az utolsó tánc… Nem tudjuk megjósolni, hogy ki nyeri a világkupa kristálygömbjét holnap, de egy dolog biztos: az utolsó ütközetünk következik. Bonne chance and merci @martinfourcade.”

AZ UTOLSÓ GYŐZELEM UTÁN

„Büszke vagyok arra, hogy mindent elértem, amit lehetett. És büszke vagyok arra, hogy felfedeztem magam ez alatt az utazás alatt. Ez a nap szép módja annak, hogy befejezzünk egy pályafutást” – jelentette ki Fourcade.

Megkönnyezett nagy győzelem

Nos, ahogyan pályafutása első, így utolsó győzelmét is Kontiolahtiban könyvelte el Martin Fourcade, aki ezen a szombaton 83. alkalommal állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Bö negyedik helye pedig azt jelentette, hogy a végelszámolásnál két ponttal megelőzte a franciát az összetett versenyben – egyetlen hajszálon múlt a nagy siker.

Hogy miért döntött a búcsú mellett a még csak 31 esztendős versenyző?

„A lelkem mélyén éreztem, most van itt a megfelelő pillanat, békességgel tölt el ez a döntést. Először Pjongcsangban az olimpián gondoltam erre, és akkor az anterselvai világbajnokságig terveztem. Azóta megérett bennem a dolog, s bár az elmúlt napok nagyon érzelmesek lettek, de ez csak annak köszönhető, hogy tudom, ez volt a helyes lépés” – mondta Fourcade, aki pályafutása egyik legértékesebb győzelmének tekinti, hogy idén februárban Anterselvában a francia csapattal megnyerte a váltóversenyt. Ilyen bravúrra legutóbb 2001-ben, még a Raphael Poirée vezényelte csapat volt képes. Tizenkilenc év telt el a nagy elődök által összehozott első világbajnoki cím óta, így érthetően megkönnyezte ezt a sikert Martin Fourcade.

A búcsú kapcsán természetesen a nagy titokról, a siker összetevőjéről faggatták őt az újságírók, s Fourcade egy dolgot kijelentett: semmi esetre sem csak az elvégzett munkában rejlett az ereje.

„Természetesen megvannak a fizikai adottságaim ahhoz, hogy eljussak idáig, de nem ez jelenti a különbséget. Sokkal inkább a mentális tartalékok. Az ember sokszor többre képes, mint amit saját magáról gondol…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik