Rp. gyorskori Eb: Krueger John-Henry ezüstérmes 1000 m-en

MTI, N. T., K. E.MTI, N. T., K. E.
Vágólapra másolva!
2021.01.24. 14:48
null
Krueger John-Henry ezüstérmes lett (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Krueger John-Henry a második helyen végzett 1000 méteren a rövid pályás gyorskorcsolyázók gdanski Európa-bajnokságán. Ugyanebben a számban Liu Shaoang a negyedik lett.

 

A győzelmet az 1500 méteren is aranyérmes orosz Szemjon Jelisztratov szerezte meg, harmadikként pedig az 500-on is bronzérmes holland Itzhak de Laat ért célba. Teljesítményével mindkét magyar a legjobb nyolc között zárt összetettben, így rajthoz állhatnak a 3000 méteres szuperdöntőben.

„Nem húztunk jó lapokat”

– Az Európa-bajnokság előtt azt mondta speciális helyzetben vannak.
– Mielőtt elemeznénk, hadd mondjam el, hogy minden versenyzőre, minden stábtagra mérhetetlenül büszke vagyok, hiszen rendületlenül és kitartóan nyomtuk végig ezt a versenyt, „kiszedtük” magunkból az utolsó csepp energiát, erőt is – mindent – mondta Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere.

– Kifejti bővebben a speciális helyzetet?
– Semmiképpen sem szeretnék a járványra hivatkozni, már csak azért sem, mert nem tudom, kit hogyan ért el. Azt tudom, hogy minket nagyon: a válogatott nyolcvan százalékát elkaszálta a vírus, a menőink közül többeket kétszer is, vagyis volt, akinél negyvenöt-ötven nap is kiesett felkészülésből. Egy hét is sok... De én sohasem keresek kifogásokat, ez sem az, ettől még tény, hogy a rulettasztalnál nem mi voltunk a legszerencsésebbek. Márpedig hiába dolgozol keményen, ha érzed, hogy rajtad kívül álló okok miatt nem ott vagy, ahol mondjuk tavaly voltál, az pszichésen kegyetlenül meg tud nyomni téged.

– Ezért sem nyilatkozott hosszabban a szombati nap végén?
– Nem akartam megzavarni a fiúkat, és ez jó döntés volt: amit vasárnap ebből a helyzetből Krueger John-Henry és Liu Shaoang kihozott, az valami egészen fantasztikus. Ha már az előbb egy szerencsejátékot emlegettem, folytatom egy másikkal: bár a felkészülés során nem húztunk jó lapokat, tisztességgel helyt álltunk Gdanskban.

A fináléban tökéletesen megkomponálta a versenyt a két magyar, mert a kezdeti előzgetések után második és harmadik helyen korcsolyáztak, aztán előbb a szám olimpiai ezüstérmese, Krueger tört az élre, majd rögtön utána Liu Shaoang is támadásba lendült, akit Krueger a többször alkalmazott magyar taktikának megfelelően beengedte maga elé. Liu Shaoang meg is lógott, innentől minden adott volt a diadalhoz, csakhogy az utolsó két körre teljesen elkészült az erejével. Előbb Krueger érte utol és előzte meg, aki viszont megbotlott, így Jelisztratov körbe korcsolyázta mindkét magyart, Liu Shaoangot pedig végült De Laat is megelőzte.

A nők háromfős kisdöntőjében Sziliczei-Német Rebeka az 1500 méteren bronzérmes orosz Szofija Proszvirnova, illetve a francia Tifany Huot Marchand mögött harmadik lett, így összességében nyolcadikként zárt. A fináléban az esélyeknek megfelelően 500 és 1500 méteren után ezen a távon is megvédte címét a holland Suzanne Schulting. Mögötte honfitársa, Selma Poutsma szerezte meg az ezüst- és a német Anna Seidel a bronzérmet, utóbbi másodszor állhatott dobogóra, mivel 1500 méteren második lett. A negyeddöntőben búcsúzott Kónya Zsófia 15. helyen zárt.

Az 5000 méteres fináléban először állt össze a legerősebb magyar négyes: Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry és Burján Csaba, mert az előző idényben az amerikai születésű versenyző sérüléssel bajlódott, majd Burján egyéves eltiltását töltötte.

A futam eleinte nyugodt körülmények között zajlott, a magyarok a harmadik helyen "utaztak" a hollandok és az olaszok mögött. Elsőként Burján szánta el magát akcióra, fel is jött másodiknak az olaszok mögé, de Liu Shaolint húsz körrel a vége előtt visszaelőzte a holland rivális. Liu Shaoang azonban öt körrel később ismét előretört, ezúttal az olasz vetélytársat maga mögé utasítva. A hajrához közeledve azonban Burján kicsúszott, így esély sem maradt a dobogós helyezés megszerzésére. A győzelem végül Hollandiáé lett az olasz és az orosz kvartett előtt.

A nők 3000 méteres fináléjában a toronymagas favorit hollandoknál éppen a legjobb versenyző, a minden egyéni számban aranyérmes Suzanne Schulting csúszott ki, így nem tudta megismételni tavalyi sikerét, amikor mind az öt számban aranyérmet nyert. Az elsőként célba érő orosz kvartettet szabálytalanság miatt kizárták, így a franciák ölébe hullott az aranyérem. Mögötte az esés ellenére Hollandia lett a második és Olaszország a harmadik.

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA EURÓPA-BAJNOKSÁG
Férfiak. 1000 méter. Európa-bajnok: Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 1:24.885,
2. Krueger John-Henry (Magyarország) 1:25.232, 3. Itzhak de Laat (Hollandia) 1:25.280, 4. Liu Shaoang (Magyarország) 1:25.437, ...11. Liu Shaolin Sándor (Magyarország)

Nők. 1000 méter. Eb: Suzanne Schulting (Hollandia) 1:28.573, 2. Selma Poutsma (Hollandia) 1:28.873, 3. Anna Seidel (Németország) 1:29.357, ...8. Sziliczei-Német Rebeka (Magyarország), ...15. Kónya Zsófia (Magyarország)

Férfiak.3000 méteres szuperdöntő:1. Pietro Sieghel (olasz) 4:56.498, 2. De Laat (holland) 4:56.890, 3. Krueger John-Henry (magyar) 4:57.226, ...6. Liu Shaoang (magyar) 5:43.067.Az összetett verseny végeredménye. Eb:Szemjon Jelisztratov 71 pont,2. Pietro Sieghel (Olaszország) 55, 3. Itzhak de Laat (Hollandia) 55, 4. Krueger John-Henry 42, ...7. Liu Shaoang 16, ...10. Liu Shaolin Sándor 5.

Nők.3000 méteres szuperdöntő:1. Szofija Proszvirnova (orosz) 5:37.076, 2. Seidel 5:37.210, 3. Jefremenkova (orosz) 5:37.561.Az összetett verseny végeredménye. Eb:Suzanne Schulting 102,2. Anna Seidel 55, 3. Szofija Proszvirnova 53, ...14. Sziliczei-Német Rebeka, 15. Kónya Zsófia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik