Rp. gyorskorcsolya: megállapodás a dél-koreai sportegyetemmel

2023.03.21. 10:31
null
Bánhidi Ákos szerint Európában egyedülálló lehetőséget jelent az együttműködés a magyaroknak (Fotó: Nemzeti Sport)
Bánhidi Ákos, a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott csapatmenedzsere bejelentette, hogy előzetes megállapodást kötöttek a dél-koreai sportegyetemmel, a tervek szerint a magyar férfi versenyzők közös edzőtáborokban is részt vehetnek majd a világ legjobb korcsolyázóival.

A szakember az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában kedden úgy fogalmazott, a magyarok számára ez egy nagyon komoly lehetőség, mellyel új lendülethez juthatnak.

„Olyan ajtók nyílhatnak ki előttük, amelyek egyébként az európai korcsolyázók előtt nincsenek igazán nyitva” – jelentette ki Bánhidi, aki szerint különböző tervek vannak a közös edzőtáborok vonatkozásában.

„Speciális időszakon vagyunk túl mind a szezon, mind pedig a felkészülés tekintetében, egyfelől mert a Liu-testvérek országot váltottak, másfelől mert a háborús helyzet és az infláció szintén megnehezítette a helyzetünket, az idény első két világkupa-futamára el sem tudtunk utazni” – mondta a csapatmenedzser.

Bánhidi Ákos úgy értékelt, nagyon jó eredmény, hogy az összes magyar váltó kijutott a világbajnokságra, ahol aztán a női együttes „egy nüansz” miatt nem jutott be az A-döntőbe, ahol már éremért korcsolyázhatott volna.

„A hat világversenyről, amelyen részt vettünk, háromról éremmel tértek haza a hölgyek, ez pedig egy nagyon komoly teljesítmény az előzmények után. Ugyanakkor mindenképpen ide sorolnám a férfi váltó drezdai világkupán szerzett bronzérmét, melyet olyan korcsolyázók hoztak el, akik korábban nagy ritkán, épphogy szóhoz jutottak a váltóversenyek tekintetében” – mondta a szakember.

A női csapatról Bánhidi úgy nyilatkozott, nagyon fontos, hogy „az utánpótlás korosztályból hogyan integráljuk a versenyzőket az olimpiai keretbe”, míg a férfiaknál „előre kell tekinteni”, és a jelenlegi helyzetből „kell az építkezést folytatnunk.”

Bánhidi Ákos elmondta, április közepétől egyéni felkészülés következik a versenyzők számára, a közös munka pedig május elejétől kezdődik. Terveznek alapozó edzőtábort előbb Horvátországba, majd Észak-Olaszországba, ezeken a női és a férfi csapat tagjai közösen vesznek majd részt, aztán a tervek szerint a férfiak Dél-Koreába utaznak edzőtáborozni a sportegyetemre.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
2026.03.15. 22:08

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: hetedik a magyar női váltó

Téli sportok
2026.03.14. 23:19

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

A Liu fivérek anyukája érzelmes bejegyzésben értékelte az olimpiát és fiai karrierjét

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 11:39

Somodi Maja a 12. helyen végzett 1500 méteren a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 22:10

A nyolcadik helyen végzett a magyar férfiváltó rövid pályás gyorskorcsolyában

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46

Liu Shaoang a 6., kanadai győztes 500-on, Fontana érmek számában az olimpiák ötödik legeredményesebb sportolója lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 22:01

Moon Wonjun bemozdult a rajtnál, kizárták az 500 méter negyeddöntőjében – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 20:18
Ezek is érdekelhetik