Curling Eb: a nők nyertek, a férficsapat kétszer kikapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.19. 22:50
A magyar férficsapat Spanyolországtól és Finnországtól is kikapott a svédországi Helsingborgban zajló curling Európa-bajnokság keddi játéknapján. A női csapat 5:2-re legyőzte Törökországot.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a B-divíziós, azaz férfiak második vonalbeli összecsapásán a spanyolok a negyedik szakaszban már 5:2-es előnyben voltak, és bár a mieink 6:5-re felzárkóztak, a záró szakaszt és ezzel a meccset a spanyolok nyerték meg.férfiak második vonalbeli összecsapásán a spanyolok a negyedik szakaszban már 5:2-es előnyben voltak, és bár a mieink 6:5-re felzárkóztak, a záró szakaszt és ezzel a meccset a spanyolok nyerték meg.

A második keddi mérkőzésen a finnek az első end után 2:0-ra elhúztak, majd végig vezettek, de a győzelmüket csak a 3-0-ra megnyert kilencedik endben tudták bebiztosítani. A tizedik endet már nem játszották le.

A férfiaknál két nyolcas csoportban zajlanak a B-divíziós küzdelmek, az elsők rögtön a négy közé jutnak, míg a másodikok és harmadikok keresztbe játszanak az elődöntőbe kerülésért, majd a finalisták lépnek az A-divízióba. A mieink most két győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen állnak csoportjukban, holtversenyben Spanyolországgal és Walesszel.

A szintén B-divíziós nőknél nyolc end után még csak 2:2 volt az állás: a magyarok kétszer kerültek előnybe, a törökök mindkétszer egyenlítettek. A kilencedik endben aztán a Palancsa Dorottya vezette magyar csapat 3:0-val jobbnak bizonyult, a tizedik endet pedig már le sem játszották.

A tízcsapatos másodosztályból az első négy játszhat az elődöntőben, amelynek győztesei feljutnak az élvonalba. A mieink öt fordulót követően három győzelemmel és két vereséggel – az angolokkal és a spanyolokkal holtversenyben – ötödikek, kedden délután az olaszokkal együtt élen álló törökökkel játszanak.

CURLING EURÓPA-BAJNOKSÁG
HELSINGBORG, B-DIVÍZIÓ
FÉRFIAK

Spanyolország–Magyarország 8:5
Finnország–Magyarország 9:5

NŐK
Magyarország–Törökország 5:2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik