Alpesi sí: eldőlt, Miklós Edit nem lesz ott a téli olimpián

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.13. 21:42
null
Miklós Editre megint hosszú kihagyás vár (Fotó: AFP)
Bekövetkezett a legrosszabb, Miklós Edit sérülése olyan súlyos, hogy biztosan nem lesz ott a pjongcsangi téli olimpián – tudtuk meg Kaszó Klárától, Miklós Edit menedzserétől.

 


A 29 éves alpesi sízőt a Bad Kleinkirchheim-i balesete után kórházba vitték, és a vizsgálatok után a műtét mellett döntött az orvosi stáb. A diagnózis szerint Miklós Edit jobb térdében elszakadt a keresztszalag, és így biztosan hosszú ideig nem sportolhat.

„Biztos, hogy nem tud részt venni az olimpián, ezért most nagyon el van kámpicsorodva – árulta el Kaszó Klára. – De próbálunk a pozitívumokra koncentrálni, hiszen ilyen sérülések után is sokan visszatértek. Lindsey Vonn négy évvel idősebb nála, vagyis a következő olimpia lehetősége is benne van. Nem értek egyet azokkal a véleményekkel, hogy túl hamar tért volna vissza. Szakmai döntés született az orvos, az edzők és a versenyző részéről – ezeket a jogokat nem lehet elvitatni, ráadásul nem voltak fájdalmai. Ilyenkor mindenki nagyon okos, de én nem szeretem, amikor emberek úgy mondanak véleményt, hogy nem is látják a leleteket. Most a legfontosabb, hogy egészséges legyen, újra működjön a térde, aztán neki kell meghoznia a döntést a jövőről. De ha valaki ennyi évet síel, és ennyi munkát belefektet egy sportpályafutásba, miközben beverekszi magát az élbolyba, akkor szerintem nem szabad feladni. Persze sok múlik azon, hogy sikerül a műtét, milyen lesz a rehabilitáció – gyakorlatilag végig kell csinálnia ugyanazt, amit az elmúlt egy évben. Ezt mentálisan nehéz feldolgozni, mert egyszer már végig járta ezt a nehéz utat, miközben az olimpia lebegett a szeme előtt. Az a baj, hogy a következő világbajnokság túl közel van, a következő olimpia pedig túl messze. Nehéz időszakon van túl, és most jön a következő.”

A síszövetség hivatalos közleményben is megerősítette a hírt. „Miklós Edit nem lesz ott a februárban kezdődő téli olimpián, Pjongcsangban. A diagnózis szerint a jobb térdében elszakadt a keresztszalag, és még az éjszaka folyamán megműtik. A rehabilitáció várhatóan több hónapot vesz igénybe.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik