Szocsi 2014: Luongo sérülten is a kanadai keretben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.01.07. 19:02
A 2010-es vancouveri olimpia egyik hőse, a kapus Roberto Luongo, valamint Steven Stamkos is sérült jelenleg, mégis mindketten helyet kaptak az egy hónap múlva kezdődő szocsi játékokon címvédőként induló kanadai jégkorong-válogatott keretében.

Amint a kanadai szövetség honlapján élőben közvetített kerethirdetéskor elhangzott: Luongo kisebb lábsérülése várhatóan napokon belül rendbe jön, míg Stamkos – akinek két hónapja tört el a sípcsontja – bízik abban, hogy az ötkarikás rajtig formába tud lendülni.

A 25 fős keretből 22 játékos nevezhető az olimpiai meccsekre. Természetesen a csapat tagja Sidney Crosby, aki jelenleg vezeti az NHL pontlistáját, és négy éve ő lőtte – hosszabbításban – az amerikaiak elleni döntőben az aranyérmet jelentő gólt.

A kanadai együttes 1998 óta – amikor is az NHL-esek megjelentek az olimpián – kétszer volt aranyérmes, 2002-ben és 2010-ben, azonban Észak-Amerikán kívül – 1998-ban Naganóban és 2006-ban Torinóban – lemaradt a dobogóról. A vancouveri győztesekből 11-en ismét bekerültek a keretbe.

A 25 játékos összkeresete a 2013–14-es idényben 151 millió dollár (közel 33.2 milliárd forint).

A KANADAI HOKIVLÁOGATOTT OLIMPIAI KERETE
Kapusok: Roberto Luongo
* (Vancouver Canucks), Carey Price (Montreal Canadiens), Mike Smith (Phoenix Coyotes)
Hátvédek: Jay Bouwmeester (St. Louis Blues), Drew Doughty (Los Angeles Kings), Dan Hamhuis (Vancouver Canucks), Duncan Keith (Chicago Blackhawks), Alex Pietrangelo (St. Louis Blues), P. K. Subban (Montreal Canadiens), Marc-Edouard Vlasic (San Jose Sharks), Shea Weber (Nashville Predators)
Támadók: Jamie Benn (Dallas Stars), Patrice Bergeron (Boston Bruins), Jeff Carter (Los Angeles Kings), Sidney Crosby (Pittsburgh Penguins), Matt Duchene (Colorado Avalanche), Ryan Getzlaf (Anaheim Ducks), Chris Kunitz (Pittsburgh Penguins), Patrick Marleau (San Jose Sharks), Rick Nash (New York Rangers), Corey Perry (Anaheim Ducks), Patrick Sharp (Chicago Blackhawks), Steven Stamkos (Tampa Bay Lightning), John Tavares (New York Islanders), Jonathan Toews (Chicago Blackhawks)
* Vastaggal szedtük a 2010-es olimpiai bajnok csapat tagjait.

SELÄNNE HATODSZOR ÖTKARIKÁZIK
Hatodik olimpiáján szerepelhet Teemu Selänne, miután kedden beválasztották a finn hokiválogatott keretébe.

A 43 éves csatár elmondása szerint ez az utolsó idénye, és szeretne szépen búcsúzni: érmet szerezni az ötkarikás játékokon, nyár elején pedig Stanley-kupát nyerni az Anaheim Ducks együttesével.

Az NHL-ben szereplő sztárok 1998 óta lépnek jégre olimpián, és azóta a finneké az egyetlen válogatott, amely legalább háromszor dobogóra állhatott: 1998-ban és 2010-ben a harmadik, 2006-ban pedig a második volt. A finneknél – olvasható a szövetségük közleményében – 16-an NHL-esek.

A 2006-ban aranyérmes svédek szövetségének honlapjáról pedig kiderül, hogy mostani csapatukban a 41 esztendős, ötödik olimpiája készülő Daniel Alfredsson a korelnök. A 25 fős keretben csupán egyetlen hokis van, aki jelenleg nem a tengerentúlon játszik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik