
Az első sorozatban Tóth a 27. lett, a másodikban pedig 21. Hátránya végül négy és fél másodperc lett a győztes amerikai Mikaela Shiffrin (1:48.92 perc) mögött.
Tóth először jutott a második futamba, vagyis első alkalommal szerzett pontokat (hatot) a vk-sorozatban. Utóbbi a magyarok közül legutóbb 2017 decemberében Miklós Editnek sikerült.
Tóthnak a februári, olaszországi ötkarikás játékok lesz a második téli olimpiája, Pekingben ő volt a magyar csapat egyik zászlóvivője a megnyitón.
„Nagyon boldog vagyok, ezzel egy álmom vált valóra, amit már jó pár éve kergetek. A rajtszámom nem segített, de a körülmények jók voltak, nem romlott a pálya és le tudtam hozni azt a sízést, amit tudok. Jó napot fogtam ki, magabiztos voltam, úgy síeltem, mint edzésen és minden bejött” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának Tóth Zita, aki a 60-as rajtszámmal tudta kiharcolni a folytatást.
„Egy kicsit nehéz volt, mert az álmom valóra vált, de közben készülnöm kellett a második futamra. Próbáltam ugyanazzal a felkészüléssel menni a másodikra, mindent ugyanúgy csináltam, hogy maradjak abban az érzésben, mint az első előtt. Ez sikerült szerencsére, nagyon örülök neki” – mondta a magyar sportoló, aki elsőként tudott technikai számban vk-pontokat szerezni.

Alpesisí-vk: Shiffrin újabb rekordokat dönthet

Milánó 2026: Ledecká nem tud indulni lesiklásban

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Síelés: Úry Bálint műlesiklóversenyt nyert Ausztráliában

Visszavonult az alpesisí világbajnoka, Stephanie Venier



