Műkorcsolya: ezüstérmes a Pavlova, Sviatchenko páros a helsinki GP-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2024.11.17. 13:53
Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei (Fotó: Imago)
Egy helyet előrelépett a rövid programhoz képest a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros Helsinkiben, így a Finlandia Trophy ezüstérme a magyar duó nyakába került.

A Karib-tenger kalózai filmzenéjére futotta kűrjét a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros Helsinkiben, a Grand Prix-sorozat negyedik állomásán, tette mindezt szépen, látványosan.

A magyar színeket képviselő kettős pénteken a rövid programban a harmadik helyen végzett, akkor Pavlova Maria úgy fogalmazott, hogy míg október közepén a Skate Americán az elemekre figyeltek inkább, Helsinkiben úgy léptek jégre, hogy élvezni akarják a korcsolyázást.

A rövid programot sikerült, aztán vasárnap a kűrt is – egyetlen elemet leszámítva.

A dobott és szóló ugrások egyaránt gyönyörűek voltak, a nyolcadik elemnél jött a rövidzárlat, így arra az emelésre nulla pontot kapott a páros. Ám hiába a gyönyörű kűr, annak végén egyetlen mosolyt sem lehetett felfedezni a korcsolyázók arcán. Nem véletlenül, hiszen benne volt a pakliban annak a lehetősége, hogy a harmadik helyről előrébb lépnek.

Aztán a sors szolgáltatta az igazságot, merthogy a Pavlova, Sviatchenko duó után futó olasz Rebecca Ghilardi, Filippo Ambrosini páros nagyon elrontotta a kűrjét, így a mieink mégiscsak javítottak – a világbajnok kanadai Deanna Stellato-Dudek, Maxime Deschamps kettős mögött ezüstérmet szereztek. 
 

 

Legfrissebb hírek

Műkorcsolya: hat versenyző képviseli a magyar színeket a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.03.02. 09:05

Pavlova Maria: Múlt héten volt pár szabadnapunk Milánóban, de most folytatni kell a felkészülést

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 16:28

„Köszönjük, hogy befogadtak minket” – interjú az olimpiai negyedik Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei párossal

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 21:40

„Láthatatlan csatákat vívunk” – megtörte a csendet a téli olimpia legnagyobb drámáját átélő Malinin

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 10:18

Pavlova Maria: Mindkét programunk tökéletes volt

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 06:28

„Mi megtettünk mindent, amit tudtunk” – Pavlova Maria az olimpiai negyedik helyről

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:58

Nézze meg a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó olimpiai negyedik helyet érő kűrjét!

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:08

A Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros negyedik lett a téli olimpián!

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 22:05
Ezek is érdekelhetik