Síugrás: Kubacki győzött a második lillehammeri versenyen

2023.03.16. 19:13
null
Kubacki a kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhette idénybeli hatodik győzelmét (Fotó: AFP)
David Kubacki nyerte meg a síugrók világkupa-sorozatának csütörtöki lillehammeri versenyét.

 

A lengyel ugró kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhette idénybeli hatodik győzelmét. Mögötte a szlovén Anze Lanisek és az első sorozat után még éllovas osztrák Daniel Tschofenig következett.

Az összetettben élen álló norvég Halvor Egner Granerud, aki kedden ugyanezen a helyszínen győzött, ezúttal hatodik lett, így némileg csökkent az amúgy tekintélyes előnye Kubackival szemben.

A német Markus Eisenbichler a második sorozatban 146 méterrel beállította a sáncrekordot, de így is csak a negyedik helyen végzett.

A verseny lebonyolítását, illetve kimenetelét komolyan befolyásolta a változó irányú szél.

A norvégiai Raw Air-sorozat múlt hétvégén kezdődött két oslói versennyel, kedden és csütörtökön Lillehammer volt a helyszín, szombaton és vasárnap sírepülést rendeznek Vikersundban.

SÍUGRÁS, VK-VERSENY, LILLEHAMMER
1. David Kubacki (lengyel) 283.1 pont (137.5 méter, 138.5 méter)
2. Anze Lanisek (szlovén) 275.7 pont (139 méter, 136 méter)
3. Daniel Tschofenig (osztrák) 273.9 pont (136.5 méter, 134 méter)

A vk állása 27 verseny után (még 5 van hátra)
1. Halvor Egner Granerud (norvég) 1878 pont
2. David Kubacki (lengyel) 1560 pont
3. Stefan Kraft (osztrák) 1370 pont

Legfrissebb hírek

Síugrás: osztrák aranyat hozott a félbeszakított nagysánc csapatverseny

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 21:35

Kettős norvég siker nagysáncon, Strömnek összejött a dupla

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 20:55

Domen Prevc bizonyult a legjobbnak a férfiak nagysáncversenyén

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 21:07

Szüleiknek mondtak köszönetet az olimpiai bajnok Prevc testvérek

Téli olimpia 2026
2026.02.11. 18:58

Szlovén győzelem a síugrók vegyescsapat-versenyében a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.10. 21:16

Német arany a síugrók normálsáncos versenyén a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.09. 21:41

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.07. 20:53

Világrekorder, korszakos legenda, olimpiai érmes és a jövő reménysége – tíz síugró, akire érdemes figyelni a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.31. 13:11
Ezek is érdekelhetik