Alpesi sí: Mikaela Shiffrin hét év után szakított az edzőjével

MTI MTIMTI MTI
2023.02.15. 11:55
null
Shiffrinnek új impulzusokra van szüksége (Fotó: AFP)
Az alpesi sízés jelenlegi első számú alakja, az amerikai Mikaela Shiffrin a franciaországi világbajnokságon váratlanul bejelentette, hogy elköszönt edzőjétől.

„A Mike Dayjel eltöltött közös hét év után úgy döntöttem, hogy továbblépek, csapatomat a jövőben más vezeti majd” – írta szerdai közleményében a 27 éves sztársportoló, aki elsősorban a váltás időzítésével lephette meg a szakembereket és rajongóit.

Day utódjáról Shiffrin egyelőre nem nyilatkozott, az amerikai válogatott ugyanakkor közleményben jelezte, hogy a csapat legjobbja a szezon hátralévő részében a válogatott edzők maximális támogatását élvezi majd.

A kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok versenyző elképesztően teljesített eddig a szezonban, a világkupában már megdöntötte Lindsey Vonn vk-győzelmi csúcsát és jelenlegi 85 sikerével eggyel van elmaradva Ingemar Stenmark abszolút rekordjától. A világbajnokságon a kombinációt a szlalom utolsó előtti kapujánál elrontotta és biztos érmet, akár aranyat hagyott ezzel veszni, később viszont szuperóriás-műlesiklásban javított és ezüstöt nyert. Ráadásul a vb-n most következik az a két egyéni szám, melyben abszolút favoritnak számít, csütörtökön rendezik ugyanis az óriás-műlesiklást, majd szombaton a szlalomot.

Legfrissebb hírek

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
Tegnap, 8:43

Alpesi sí: Kékesi Márton és Pászka Mikolt Anna a felnőtt országos bajnok összetettben

Téli sportok
2026.02.27. 18:04

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Shiffrin az apukája haláláról: Talán ez az első nap, hogy el tudom fogadni ezt a valóságot

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 11:11

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35

Tóth Zita: Játékosan szeretnék síelni, élvezni a menetet, és kihozni magamból a maximumot

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 17:54
Ezek is érdekelhetik