Rövid pályás gyorskorcsolya Eb: Tiborcz sikerrel vette az 1000 méteres reményfutamokat

Vágólapra másolva!
2023.01.15. 12:30
null
Tiborcz Dánielnek az első reményfutam szemernyi gondot sem okozott (Fotó: Nemzeti Sport)
Tiborcz Dániel sikerrel vette az 1000 méteres reményfutamokat a gdanski rövid pályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság vasárnap délelőtti programjában, így délután a negyeddöntőben folytathatja a szereplését.

 

A pénteki selejtező kiesői két helyért harcoltak 1000 méteren, a magyarok közül pedig csak a 22 éves versenyző volt érintett, mert a férfiaknál Nógrádi Bence és Varnyú Alex, míg a nőknél Jászapáti Petra, Kónya Zsófia és Somodi Maja túljutott a selejtezőn.

Tiborcz Dánielnek az első reményfutam szemernyi gondot sem okozott. A másodikban fél távnál állt az élre, de a török Atan Metehan körökön át próbálkozott előzéssel, viszont magyar riválisa nagyszerű helyezkedéssel a célig maga mögött tartotta.

„A betegségem után napról napra jobban vagyok fizikálisan. Pénteken még rettenetesen szenvedtem, a szombat már jobb volt, de most így a végére végre megérkeztem az Eb-re” – mondta az MTI-nek Tiborcz.

Vasárnap az 1000 méter küzdelmeivel és a váltók döntőivel zárul a kontinensviadal.

Legfrissebb hírek

Ellenfele elsodorta, a palánkba csapódott, agyrázkódást szenvedett a magyar gyorskorcsolyázó

Téli sportok
2026.01.18. 12:30

Bácskai Sára Luca: Úgy érzem, megmutattuk, hogy ott lenne a helyünk Milánóban

Téli sportok
2026.01.17. 20:56

Rövid pályás gyorskorcsolya: bronzérmes a női váltó az Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 17:49

Mindhárom magyar váltó elődöntős a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.16. 20:14

Tízfős magyar csapat utazik a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-re

Téli sportok
2026.01.09. 18:36

Rövid pályás gyorskorcsolya: ők utazhatnak a milánói téli olimpiára!

Téli sportok
2026.01.02. 14:57

Rövid pályás gyorskorcsolya: olimpiai induló a férfiváltó!

Egyéb egyéni
2025.11.30. 17:44

Rövid pályás gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a férfiváltó a dordrechti wt-versenyen

Téli sportok
2025.11.28. 19:22
Ezek is érdekelhetik