Bácskai Sára Luca: Úgy érzem, megmutattuk, hogy ott lenne a helyünk Milánóban

A magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott 2006 óta minden Európa-bajnokságon szerzett érmet. A női váltó tagjaként hetedik (!) Eb-érmét szerezte Bácskai Sára Luca.
„Azért ez a hetes szám megütött, amikor tudatosult bennem, el is sírtam magam – vallotta be Bácskai, aki mégsem lehet ott a milánói olimpián. – Sok éve vagyok a válogatott tagja, beletettem minden erőmet a felkészülésekbe, de mára eljutottam odáig, hogy ha a pályafutásomban ennyi volt és van, akkor elégedett vagyok. Még ha nem is leszek ott az olimpián… Bár nem úgy vertük meg a franciákat a döntőben, ahogyan szerettük volna, de mégiscsak előttük végeztünk, s úgy érzem, megmutattuk, hogy ott lenne a helyünk Milánóban. Kicsit még mindig fáj a szívem, hogy nem leszünk ott a váltóval, de ennek a bronzéremnek tudok örülni.”
„Az érem az érem. Akkor is, ha nem a legjobb teljesítményünket nyújtottuk. Hibáztunk, hiszen kétszer is estünk, de szerintem erősebbek voltunk, mint a franciák. És jobbak is voltunk, még akkor is, ha a végén ők hibáztak nagyot, amiért sárga lapot kaptak. Úgyhogy inkább azt mondanám, mi nyertük meg a bronzérmet” – értékelt Nicky Gooch, a válogatott vezetőedzője.
A női váltó mellett a vegyes és a férficsapatunk is döntőt futhat Tilburgban – mindkét finálét vasárnap rendezik meg.
EURÓPA-BAJNOKSÁG, TILBURG
Férfiak. 500 méter. Európa-bajnok: Jens Van ’T Wout (Hollandia) 40.848, 2. Teun Boer (Hollandia) 40.936, 3. Melle Van ’T Wout (Hollandia) 41.046, …10. Tiborcz Dániel (Magyarország), …24. Nógrádi Bence (Magyarország), …35. Csizmadia Márk (Magyarország). 1500 méter. Eb: Jens Van ’T Wout 2:28.011, 2. Roberts Kruzbergs (Litvánia) 2:28.126, 3. Thomas Nadalini (Olaszország) 2:28.321, …5. Moon Wonjun (Magyarország) 2:28.384, …45. Granasztói Ádám (Magyarország). Nők. 1000 méter. Eb: Xandra Velzeboer (Hollandia) 1:29.394, 2. Michelle Velzeboer (Hollandia) 1:29.471, 3. Elisa Confortola (Olaszország) 1:29.499, …9. Somodi Maja (Magyaroszág), …14. Végi Diána Laura (Magyarország). Váltó (3000 m). Eb: Hollandia 4:12.126, 2. Hollandia 4:12.596, 3. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka, Végi Diána Laura) 4:36.126

Nicky Gooch: Fontos az Eb, de az olimpia még inkább







