Téli olimpia: Szurkolok, és a magyar érdekeket képviselem – Gyulay Zsolt

Vágólapra másolva!
2022.02.03. 16:13
null
Gyulay Zsolt és az olimpiai ötkarika Pekingben (Fotó: Árvai Károly)
A Magyar Olimpiai Bizottság élére január végén megválasztott Gyulay Zsolt a koronavírus-fertőzést még idejében legyőző Liu Shaoanggal együtt utazott el a pekingi téli olimpiára, s úgy látja, egyáltalán nem kell aggódni a rövid pályás gyorskorcsolyázó formájáért.

 

– Hogy utaztak?
– Köszönjük, problémamentesen, hál' istennek: minden rendben volt, és ami a legfontosabb manapság, negatív tesztet adtunk a reptéren is, a hotelben is.

– Egyből fejest ugrott a mély vízbe: rögtön a megválasztása után első útja a téli olimpiára vezetett Pekingbe. Milyenek a legfrissebb tapasztalatok?
– Az olimpia világa, ugye, szerencsére nem áll tőlem túlzottan távol, most, hogy téli vagy nyári ötkarikás játékokról van szó, ilyen szempontból majdhogynem részletkérdés. Egyébként az első tapasztalataim alapján a pekingi esemény nagyon hasonlít a pjongcsangira, az olimpiai falu legalábbis egyértelműen, annyi különbséggel, hogy a stáb létszáma most kisebb valamivel. De az mindenképpen jóleső érzés, hogy ismerősök közé érkeztem, semmiféle meglepetés sem ért.

– Lesznek már most is jelentősebb elnöki feladatai?
– Igen, fontos találkozókra kerítek sort már itt, Pekingben, találkozom többek között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság képviselőivel, illetve az Európai Olimpiai Bizottság görög elnökével, Szpirosz Kapralosszal is. Emellett egyéb félprotokolláris beszélgetéseken is részt veszek, és természetesen, ami a legfontosabb, főleg a magyar csapat érdekeit igyekszem képviselni, hogy mindenki zavartalanul és eredményesen tehesse a dolgát.

– Milyen eredményekre számít első, MOB-elnökként zajló olimpiáján?
– Nagyon szurkolok a mieinknek, és bízom benne, hogy jók leszünk. A legnagyobb esélyeink nyilván a rövid pályás gyorskorcsolyázók csarnokában lesznek, de amíg itt vagyunk, február tizenkettedikéig, ahova csak tudunk, minden magyar érdekeltségű versenyszámra kilátogatunk. Együtt utaztam Liu Shaoanggal, és nyugodt szívvel kijelenthetem, egyáltalán nem aggódom: végig azt a profi mentalitást láttam rajta, ami a legjobb versenyzők sajátja, biztos vagyok benne, hogy készen fog állni a megfelelő pillanatban!

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Országjárásra indul Rómából a téli olimpia lángja

Téli sportok
18 órája

Milánó 2026: megérkezett Olaszországba a láng

Téli sportok
2025.12.04. 19:31

Durva hiba: elszabták a téli olimpia jégpályájának méretét

Jégkorong
2025.12.04. 16:02

Milánó 2026: az NHL elnöke aggódik a hokitorna miatt

Jégkorong
2025.12.03. 18:22

Milánó 2026: az időjárás ismét közbeszól, rövid lesz a fáklyaátadó

Téli sportok
2025.12.03. 11:15

Milánó 2026: nincs tartalék terv a nagy jégkorongcsarnok pótlására

Téli sportok
2025.11.30. 13:45

Gyulay Zsolt a női kéziválogatottról: „Nagyon jól épül ez a tehetséges csapat”

Kézilabda
2025.11.29. 21:55

Rövid pályás gyorskorcsolya: ha nem kap sárga lapot vasárnap, olimpiai induló a férfiváltó!

Egyéb egyéni
2025.11.29. 18:22
Ezek is érdekelhetik