Peking 2022: 41 tételből áll a magyar indulók felszerelése

Vágólapra másolva!
2022.01.26. 21:21
null
A felszerelések egy része (Fotó: magyarock.hu)
Negyvenegy tételből álló felszerelést kaptak a pekingi téli olimpián szereplő magyar versenyzők a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB) – írja az MTI.

 

A MOB szerdai tájékoztatása szerint az már több évtizedes hagyomány, hogy a szervezet bőséges ruházattal és felszereléssel látja el a játékokra utazó delegáció tagjait, különösen a sportolókat. A pekingi olimpikonok közel egymillió forint értékű felszereléssel gazdagodtak, melyet a játékok után is megtarthatnak.

Ahogy az a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapokmányában, az Olimpiai Chartában is szerepel, az olimpiai eseményeken résztvevő nemzeti csapatok egységes megjelenésének biztosítása az adott nemzeti olimpiai bizottság feladata és kizárólagos joga.

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a minden igényt kielégítő, a rendező ország éghajlatához és időjárásához alkalmazkodó bőséges termékkészlet az általános és szabadidős sportruházatot foglalja magában, a sportágspecifikus versenyruházatot nem.

Fontos, hogy a magyar olimpiai csapat megjelenésében egységes, felismerhető és beazonosítható legyen a nemzetközi környezetben. Ez vonatkozik az eredményhirdetésekre, az ünnepségekre, az utazásra, a közösségi programokra egyaránt – mondta Vékássy Bálint, a MOB főtitkára. – Ezért az utazótáskától a hátizsákig, az edzőcipőtől, a bakancson, zoknin, pólókon keresztül a melegítőgarnitúrákig, az aláöltözetektől a különböző kabátokig a lehető legszélesebb ruházati palettát biztosítja a MOB a sportolók számára.”

Kiemelte azt is, hogy a termékeken Hungary felirat vagy nemzeti címer, valamint a magyar olimpiai csapat hivatalos márkája, a Magyarock utal a hovatartozásra. Hozzátette, hogy a Pekingre biztosított nemzeti kollekció darabjai már jól beváltak korábban, például a 2018-as, phjongcshangi téli olimpián, viszont újdonságot jelent a magyar csapatnál a prémiumkategóriás, funkcionális téli ruházati cikkeiről ismert Helly Hansen, melynek extra meleg, merinói gyapjút tartalmazó aláöltözete, vagy a minden időjárási viszontagsághoz igazodó kabátja bizonyára jó szolgálatot tesz majd a versenyzőknek.

Legfrissebb hírek

MOB-közgyűlés: Kemény Dénes kapta az életműdíjat

Egyéb egyéni
2025.05.17. 13:44

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
2025.05.08. 23:04

Varga-Szabó Andrea lett a Magyar Szinkronúszó-szövetség elnöke

Egyéb csapat
2025.05.08. 12:35

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2025.05.05. 17:22

Az MBH Bank lett a Los Angeles-i magyar olimpiai csapat első hivatalos partnere

Egyéb egyéni
2025.05.05. 13:15

Gyulay Zsolt: A hagyományos sportágakban nem befolyásolják a kvótaszerzési esélyeket a változások

Egyéb egyéni
2025.04.15. 13:50

Sporttudományos konferenciát rendeztek a sportirányítás LA10 programjának keretében

Egyéb egyéni
2025.03.31. 20:41

MOB: május 17-én lesz a következő közgyűlés

Egyéb egyéni
2025.03.31. 20:34
Ezek is érdekelhetik