Peking 2022: indul a megsérült lengyel szánkós

MTI/K. B.MTI/K. B.
2022.01.19. 22:12
null
Mateusz Sochowic súlyos sérülései miatt két hónapot kényszerült kihagyni (Fotó: AFP)
Az a lengyel szánkós is indul a februári, pekingi téli olimpián, aki novemberben súlyos sérülést szenvedett az ötkarikás játékokra épített pályán – írja az MTI.

 

A nemzetközi szövetség szerdán közölte, hogy Mateusz Sochowicz bekerült hazája négyfős csapatába, így visszatér balesetének színhelyére.

A 25 éves versenyző a jencsingi Hsziaohajte Bob- és Szánkópályán egy edzésen a biztonsági előírásoknak megfelelően indult el, de a zöld jelzés ellenére a lecsúszás során az egyik kapu zárva maradt. Sochowicz észrevette az akadályt, és megpróbálta átugrani, az ütközést azonban nem tudta elkerülni. A balesetben eltört a bal térdkalácsa és a kapu csontig hatolóan elvágta a jobb lábát, amelyet így meg kellett műteni. A sérülései miatt két hónapot kellett kihagynia.

Sochowicz, aki a 2018-as pjongcsangi játékokon a 28. helyen végzett a múlt hétvégén tért vissza, ezen a héten pedig a svájci St. Moritzban versenyez az olimpia előtti utolsó vk-fordulóban.

Legfrissebb hírek

Az éremről lemaradt, de a randizásról nem az amerikai szánkós a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 14:25

„Telente 70-80 napot lehet síelni a megújult Normafánál”

Téli sportok
2026.02.13. 21:10

A németek nyerték a váltót szánkóban, Arlt és Wendl már hétszeres olimpiai bajnok

Téli olimpia 2026
2026.02.12. 19:38

Egy óra alatt két aranyat nyertek az olasz szánkósok

Téli olimpia 2026
2026.02.11. 20:32

Julia Taubitz leiskolázta a női szánkós mezőnyt

Téli olimpia 2026
2026.02.10. 19:47

Téli olimpia: német vezetés a női szánkósoknál az első nap után

Téli olimpia 2026
2026.02.09. 19:40

Téli olimpia: Langenhan négy pályacsúccsal lett a férfi szánkósok bajnoka

Téli olimpia 2026
2026.02.08. 19:42

Német vezetés férfi szánkó egyesben két futam után

Téli olimpia 2026
2026.02.07. 20:07
Ezek is érdekelhetik