Peking 2022: fellobbant a téli olimpia lángja Görögországban

Vágólapra másolva!
2021.10.18. 13:44
null
Nem tölt sok időt Görögországban a láng (Fotó: AFP)
A ceremóniára a hagyományoknak megfelelően Olümpiában került sor hétfőn, de a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül – jelentette az MTI.

Ezúttal is a nap sugarait használták a láng meggyújtásához Héra templomában, az ókori játékok bölcsőjében. Görög papnőnek öltözve Xanthi Georgiu színésznő gyűjtötte össze a sugarakat egy parabolatükör segítségével.

Az eseményen Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Katerína Szakellaropulu görög köztársasági elnök mellett a görög és a kínai ötkarikás testület képviselői, valamint akkreditált újságírók lehettek jelen.

A NOB-elnök úgy fogalmazott, hogy a járvány miatt még mindig nehéz időszakban a pekingi téli olimpia újabb lehetőséget teremt arra, hogy a világ népei a béke, a barátság és a szolidaritás jegyében találkozzanak.

A hosszabb staféta ezúttal elmarad görög földön, a lángot három futó viszi majd fel Athénban az Akropoliszra, ahol az éjszaka folyamán őrzik. A kínai szervezők aztán kedden veszik át a Panathinaikó Stadionban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: megérkezett a láng Cortinába

Téli sportok
2026.01.26. 19:24

Milánó 2026: az imolai F1-es pályán is járt az olimpiai láng

Téli sportok
2026.01.07. 10:38

Milánó 2026: megkezdte olaszországi útját az olimpiai láng

Téli sportok
2025.12.06. 14:18

Országjárásra indul Rómából a téli olimpia lángja

Téli sportok
2025.12.05. 13:07

Milánó 2026: megérkezett Olaszországba a láng

Téli sportok
2025.12.04. 19:31

Milánó 2026: az időjárás ismét közbeszól, rövid lesz a fáklyaátadó

Téli sportok
2025.12.03. 11:15

Milánó 2026: a rossz idő miatt fedett pályán gyújtják meg a lángot

Téli sportok
2025.11.24. 12:46

Milánó 2026: december 5-én érkezik meg az olimpiai láng Olaszországba

Téli sportok
2025.01.09. 17:23
Ezek is érdekelhetik