Síugrás: súlyos balesete után edzésbe állt Tande

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.24. 14:55
null
Daniel-André Tandét négy napig mesterséges kómában tartották (Fotó: AFP)
Újra edzésbe állt a norvég Daniel-André Tande, aki hatalmasat esett március 25-én a síugrók világkupa-sorozatának szlovéniai állomásán.

 

A balesetet követően a 27 éves versenyzőt négy napig mesterséges kómában tartották a ljubljanai kórházban, majd két héttel később megműtötték az eltört kulcscsontját. Emellett kilyukadt a tüdeje, és négy helyen kisebb bevérzést állapítottak meg az agyában.

„Ha ezek nagyobbak lettek volna, teljesen más emberként ébredtem volna fel – jelentette ki a csapatban olimpiai bajnok sportoló.– Az utóbbi időben már nehéz volt kívülről nézni a többiek edzéseit, és amikor most újra beöltöztem, kicsit idegesebb voltam a szokásosnál” – tette hozzá.

A négyszeres világbajnok síugró Planicában az elrugaszkodás után elveszítette a kontrollt az ugrása felett, és 78 méteres repülés után a földre zuhant, majd végigcsúszott az óriássánc lejtőjén.

Legfrissebb hírek

Világrekorder, korszakos legenda, olimpiai érmes és a jövő reménysége – tíz síugró, akire érdemes figyelni a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.31. 13:11

Hihetetlen jelenetek, egy esernyő fosztotta meg a szlovénokat a sírepülő-vb-aranytól – videó

Téli sportok
2026.01.25. 20:33

A ruhabotrány után három norvég szakembert eltiltott a Nemzetközi Síszövetség

Téli sportok
2026.01.15. 15:31

Nem lesznek orosz síugrók a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.14. 12:25

Síugró-vk: Kaszaj Noriaki ötvenhárom évesen indul Szapporóban

Téli sportok
2026.01.12. 14:15

Négysáncverseny: Domen Prevc óriási fölénnyel nyerte meg az összetettet

Téli sportok
2026.01.06. 19:18

A Négysáncverseny második állomásán is Domen Prevc nyert

Téli sportok
2026.01.01. 16:55

Négysáncverseny: új sáncrekord a selejtezőben

Téli sportok
2025.12.31. 19:32
Ezek is érdekelhetik