Rp. gyorskori: négy magyar indulhat az egyéni versenyen a vb-n

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2021.03.03. 17:07
null
A Liu fivérek indulhatnak a vb-n (Fotó: HUNSKATE Média)
Meghozta a döntést a short track válogatott edzői stábja: a pénteken kezdődő dordrechti világbajnokságon a férfiak egyéni versenyében Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang, a női mezőnyben Jászapáti Petra és Kónya Zsófia léphet jégre.

A két évvel ezelőtti szófiai világbajnokság eredményei a mérvadóak – így, ennek alapján mind a férfiak, mind a nők egyéni versenyében két-két magyar léphet jégre.

A pénteken kezdődő dordrechti vb-n nem lépnek jégre a kínai, a dél-koreai, a japán és a brit short trackesek, ennek okán pedig napokon keresztül kérdéses volt, hogy a férfiversenyben indulhat-e három magyar.

A Nemzetközi Korcsolyázószövetség (ISU) végül arról értesítette a magyar csapatot, hogy nem kapunk egy plusz indulási jogot, így az edzőknek dönteniük kell.

Hogy a januári gdanski Európa-bajnokságról a koronavírus miatt hiányzó Jászapáti Petra kap lehetőséget, nem volt kérdés, a múlt héten elvégzett tesztelések után pedig az is eldőlt, hogy mellette Kónya Zsófia léphet jégre az egyéni versenyek során.

„Számomra már az félsiker, hogy indulhatok az egyéni versenyben, világbajnokságon erre korábban még nem volt lehetőségem” – mondta el Kónya.

A férfiak kapcsán nehezebb helyzetben voltak a trénerek, hiszen Krueger John-Henry szerezte meg a magyar küldöttség egyetlen érmét a januári kontinensviadalon (az amerikai-magyar fiú ezer méteren végzett a második helyen), ugyanakkor a Liu testvérek, Shaolin és Shaoang már elégszer bizonyítottak az elmúlt években, ráadásul az ősz folyamán mindketten kétszer is átestek a koronavírus-fertőzésen, így az Eb-re még nem érték utol magukat.

Ha ezt nézzük, meglepetést nem hozott az edzői döntés, hiszen a fivérek továbbra is élvezik a bizalmat, így Dordrechtben ők indulhatnak az egyéni küzdelmekben.

„Motiváltak vagyunk, ez nem kérdés, ám épp a napokban mondtam a srácoknak, hogy akkor sem kell elkeseredni, ha ez a verseny sem sikerül túl jól, mert ennél sokkal fontosabb, hogy jól mennek az edzések – a fő cél pedig az olimpia. A világbajnokságon nem lesz teljes a mezőny, de erről mi nem tehetünk, és a távol maradók ellenére is biztosan lesznek kemény futamok. Azokat kell megverni, akik ott lesznek a jégen” – nyilatkozta Liu Shaolin Sándor.

A világbajnokság pénteken a selejtezőkkel kezdődik, szombaton 500 és 1500 méteren, vasárnap 1000 méteren, egyéni összetettben és a váltóversenyben avatnak világbajnokokat Dordrechtben.

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Milánó 2026: Liu Shaoang igen, Liu Shaolin Sándor viszont nem került be a kínai keretbe

Téli sportok
2026.01.28. 17:10

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24
Ezek is érdekelhetik