Rp. gyorskorcsolya: férje után Knoch Marta is visszavonult

2019.05.16. 11:17
Olimpiai bajnok férje után két hónappal csütörtökön Knoch Marta rövid pályás gyorskorcsolyázó is bejelentette visszavonulását.

„Döntöttem. A család a legfontosabb. Ott akarok lenni a fiam mellett mindig, amikor szüksége van rám” – mondta a magyar szövetség (MOKSZ) honlapjának a 26 éves sportoló.„Döntöttem. A család a legfontosabb. Ott akarok lenni a fiam mellett mindig, amikor szüksége van rám” – mondta a magyar szövetség (MOKSZ) honlapjának a 26 éves sportoló.

„Anyaként nagy törést jelentett, amikor otthon kellett hagynom. Beteg volt, de nekem edzésre kellett mennem, ahol persze nem teljesítettem százszázalékosan, hiszen az eszem és a szívem nem a jégen volt, hanem otthon” – fogalmazott.

A lengyel születésű gyorskorcsolyázó szülés után tavaly – immár magyar színekben – tért vissza, s idén januárban bronzérmet szerzett a váltóval a dordrechti Európa-bajnokságon.

Férje, Knoch Viktor, aki a 2018-as, pjongcsangi téli olimpián aranyérmet nyert a férfi váltóval, egy év kihagyás után márciusban jelentette be, hogy befejezi pályafutását.

Legfrissebb hírek

Knoch Viktor: Ez benne van ebben a sportágban

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 14:54

Téli olimpia: váltófutással hangoltak a váltóra rövid pályás gyorskorcsolyázóink

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 06:38

„Első számú szerencsénk, hogy a kis létszámból ilyen versenyzőket sikerült megtalálnunk” – Bánhidi Ákos az olimpiai bajnok Knoch Viktorról

Téli sportok
2026.02.10. 09:50

Ne hibázzunk! – az olimpiai bajnok Knoch Viktor immár edzőként segíti a rövid pályás gyorskocsolyázóinkat

Téli olimpia 2026
2026.02.09. 20:01

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Rövid pályás gyorskorcsolya: nehéz helyzetből rajtol a női váltó

Téli sportok
2025.11.19. 18:52

Rp. gyorskorcsolya: Knoch Viktor szerint az éremszerzés a cél a közelgő Európa-bajnokságon

Téli sportok
2025.01.09. 09:06

Téli EYOF – Az aranyérem és a versenyek élvezete is a célok között van

NSO Tv Egyéni sportok
2023.01.18. 19:01
Ezek is érdekelhetik