FTC: kiálltak Liu Shaolin Sándor mellett a klub bajnokai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.13. 14:41
null
Liu Shaolin Sándor (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A 444.hu internetes oldal egyik hétvégi posztszövege miatt az FTC olimpiai bajnokai, sportolói, edzői, sportvezetői nyílt levélben állnak ki Liu Shaolin Sándor mellett. A közleményt változtatás nélkül, szó szerint idézzük.

 

 

BAJNOKOK A BAJNOK MELLETT

„Mi, a Ferencvárosi Torna Club bajnokai, sportolói, sportvezetői szakosztályaink képviseletében megdöbbenve olvastuk egy internetes oldal közösségi médiafelületén megjelent hétvégi posztot, amelyben „kínai vendégmunkásnak” titulálták a magyar sport első téli olimpiai bajnokainak egyikét, immár a Fradi Család egyik tagját, Liu Shaolin Sándort. Elítéljük a szerzőt és bocsánatkérésre szólítjuk fel.

Az FTC sportolója, „családtagunk” magyar édesanyától Magyarországon született, itt nőtt fel, ezt az országot tekinti hazájának. Erről többször, több helyen is egyértelműen nyilatkozott. Az internetes újság és annak főszerkesztőjének kirekesztő magatartását, gúnyolódását visszautasítjuk és elvárjuk, hogy az oldal és a poszt szerzője kérjen egyértelmű bocsánatot az olimpiai bajnoktól. A Ferencvárosi Torna Club olimpiai bajnokaként, sportolójaként, edzőjeként, sportvezetőjeként elfogadhatatlannak tartunk bármilyen magyarázatot az ilyenfajta kirekesztésre. Álláspontunk ilyen kérdésekben egész pályafutásunk során egyértelmű volt és lesz: semmilyen kirekesztő magatartást nem tartunk elfogadhatónak.

Liu Shaolin Sándor, veled vagyunk, és együtt üzenjük a kirekesztőknek: Mi a Fradiban egyek vagyunk”

Magyar Zoltán, Bácsi Péter, Sike András, Kótai Mihály, Bedák Pál, Szántó Imre, Elek Gábor, Szucsánszki Zita, Kökény Bea, Schuch Timuzsin, Kazi Tamás, Galambos Tibor, Hudák Gábor, Kercsó Árpád, Hajnal Tamás, Kovacsics Anikó, Gerendás György, Kósz Zoltán, Komáromi Tibor, Fodor Rajmund, Pádár Ildikó, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Gera Zoltán, Lipcsei Péter, Madaras Norbert, Varga Dániel, Varga Zsolt, Horváth Attila, Vágóné Solti Mária, Bathó Márta, Dörnyei Balázs, Orosz Andrea, Prukner László.

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17
Ezek is érdekelhetik