Alpesisí-vk: Samsal elmondta, mi volt sikere kulcsa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.18. 10:43
Pontszerző lett a svájci Wengenben rendezett férfi műlesikló alpesisí-világkupafutamon Samsal Dalibor, aki 22. helyezésével a magyar férfi műlesiklás első világkupapontjait szerezte meg. A magyar sportoló elmondta, mi volt sikerének kulcsa.

„A szezon kezdete óta mentálisan és fizikailag minden jó irányban haladt a felkészülésemben, de a sítechnikám elmaradt attól a szinttől, ami a sikerhez kell. Az utóbbi 10 napban elkezdett fejlődni a technikám is, és nagy örömömre a wengeni műlesiklóversenyre összeállt a mozgásom. Vagyis a sok gyakorlás meghozta az eredményt” – mondta Samsal Dalibor.Az utóbbi 10 napban elkezdett fejlődni a technikám is, és nagy örömömre a wengeni műlesiklóversenyre összeállt a mozgásom. Vagyis a sok gyakorlás meghozta az eredményt” – mondta Samsal Dalibor.

Wengenben az igazi téli környezetet adva volt a versenyhez, a pályát pedig jól előkészítették a szervezők. Elégedett vagyok, mert a jelenlegi legjobb formámban voltam, és boldog is, hogy jó eredményt tudtam felmutatni azoknak, akik támogatnak engem. Hálás vagyok a Magyar Síszövetségnek, különösen Kaszó Klára ügyvezető elnöknek, és köszönet édesapámnak, aki segíti az edzéseimet, versenyeimet. A következő állomás az ausztriai Kitzbühel lesz, előtte pedig Reiteralmon edzek néhány napot” – zárta értékelését Samsal Dalibor.

 

Legfrissebb hírek

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 13:34

Tóth Zita: Játékosan szeretnék síelni, élvezni a menetet, és kihozni magamból a maximumot

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 17:54

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16

Téli olimpia: „Egyszer sem csináltam, b…meg” – balhé a kanadai curlingesek meccsén

Téli sportok
2026.02.14. 12:40

„Telente 70-80 napot lehet síelni a megújult Normafánál”

Téli sportok
2026.02.13. 21:10

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
2026.02.02. 19:01

Négysáncverseny: Domen Prevc fölényesen nyerte az első állomást

Téli sportok
2025.12.29. 19:22
Ezek is érdekelhetik