Gyász: hat síelő életét vesztette a francia Alpokban

MTI MTIMTI MTI
2015.01.25. 16:03
Hat francia síelő életét vesztette a francia Alpokban, a Queyras hegységben, miután elsodorta őket egy lavina - közölték vasárnap a hegyi mentők.

Valamennyien a francia alpesi síklub tagjai voltak, tapasztalt síelők. Az 50 és 70 év közötti négy férfi és két nő szombat reggel indult el sítalpon kirándulni.

Három holttestet már az éjszaka folyamán megtaláltak a hegyi mentők, de a keresést 1 órakor felfüggesztették a „meteorológiai körülmények miatt, amely veszélyessé tette a munkájukat" – közölte Pierre Besnard prefektus.

Néhány órával később a másik három holttestet is megtalálta a brianconi csendőrség a 2500 méter magasan fekvő Bachas völgyben.

A hat síelő a Ceillac nevű síparadicsomtól indult visszafelé, amikor elsodorta őket a lavina. Dél tájban kellett volna visszaérniük, de mivel nem érkeztek meg a megbeszélt időpontban, ismerőseik jelezték eltűnésüket a hatóságoknak. Amikor a síelők elindultak, derűs idő volt és a lavina veszély 3-as erősségű volt az öt fokozatú skálán – áll a prefektúra közleményében.

Az idei szezon kezdete óta 11 embert sodort el lavina a francia Alpokban a helyi hatóságok szerint. Évente átlagosan harmincan vesztik életüket lavina miatt Franciaországban.

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
4 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
23 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35