Szocsi 2014: Ez a váltó már nem az a váltó - Heidum

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2014.02.10. 14:00
A magyar női rövid pályás gyorskorcsolya váltó a negyedik helyen végzett a 3000 m-es elődöntőben a szocsi téli olimpia hétfői versenynapján, ez azt jelenti, hogy a B döntőben folytathatja szereplését.


A Keszler Andrea, Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Darázs Rózsa összeállítású négyes kifejezetten jól kezdett, az 500 méter selejtezőjében kiesett Keszler az élre állt, s ezt a pozíciót megtartotta Heidum is, de a második váltásnál a magyarok szinte rögtön visszaestek az aranyéremre is legesélyesebbnek tartott dél-koreai és kanadai staféta mögé. Innentől esély sem volt a továbbjutásra, mert a két favorit messze elhúzott, ráadásul az oroszok is megelőzték a magyarokat és hiába volt még sok hátra, a sorrend már nem változott.
A Keszler Andrea, Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Darázs Rózsa összeállítású négyes kifejezetten jól kezdett, az 500 méter selejtezőjében kiesett Keszler az élre állt, s ezt a pozíciót megtartotta Heidum is, de a második váltásnál a magyarok szinte rögtön visszaestek az aranyéremre is legesélyesebbnek tartott dél-koreai és kanadai staféta mögé. Innentől esély sem volt a továbbjutásra, mert a két favorit messze elhúzott, ráadásul az oroszok is megelőzték a magyarokat és hiába volt még sok hátra, a sorrend már nem változott.

„Ez nem az a váltó, amellyel érmet nyertem az Európa-bajnokságon és az Universiadén. Nemcsak az összetételére gondolok, hanem egyénekre lebontva. Erről viszont nem szeretnék beszélni, beszéljenek az okokról azok, akik illetékesek ebben, én nem fertőzöm az agyamat ilyen gondolatokkal" – mondta rendkívül feldúltan Heidum Bernadett az MTI érdeklődésére.

Keszler Andrea szerint az nagy csalódás, hogy még az oroszoktól is lemaradtak, azaz velük sem tudták tartani a lépést, márpedig ha szeretnének valami komolyat elérni a B döntőben, akkor ezen változtatniuk kell jövő hét keddig.

„Ez nem egy emberen múlott" – jelentette ki Keszler, utalva arra, hogy a megszokott összeállításhoz képest a 19 éves, betegségéből felgyógyult Kónya Zsófia helyett ezúttal – a kétes körülmények között a keretbe kerülő – Darázs Rózsa kapott szerepet. Hozzátette, ebben a futamban mindent elrontottak, amit csak el lehetett, azaz a kigyorsításokat és a váltásokat.

Keszler Andrea, aki tagja volt a négy éve ötödik helyezett váltónak is, azt mondta, szerinte a B döntőig teljesen rendbe jön Kónya és vele erősebb lesz a csapat. Megjegyezte, több mint egy hetük van összeszedni magukat, ez már többször sikerült a múltban is, így szerinte ezzel most sem lesz gond.

A jövő hét keddi B döntőben csak két riválisa lesz a magyaroknak, ugyanis Hollandiát kizárták az elődöntős futamában. Ez azt jelenti, ha magyar váltó csak az egyiket megelőzi a japán és az orosz négyesből, akkor Vancouver után ismét pontszerző helyen, azaz a legjobb hatban végez.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
2026.03.15. 22:08

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: hetedik a magyar női váltó

Téli sportok
2026.03.14. 23:19

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25
Ezek is érdekelhetik