Szocsi 2014: Björndalen, Miller, Svindal; öt arany - program

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.16. 06:28
Vasárnap egyetlen magyar sem szerepel a szocsi téli olimpián, ezzel együtt rendkívül izgalmas versenyekre van kilátás. Ole Einar Björndalen norvég sílövőnek például újabb lehetősége kínálkozik arra, hogy minden idők legeredményesebb ötkarikás sportolójává váljon.

A 40 éves biatlonista ezúttal a 15 kilométeres, tömegrajtos versenyben bizonyíthat. Már dobogós helyezéssel is sporttörténelmet írna, 12 ötkarikás érmével ugyanis jelenleg holtversenyben listavezető e tekintetben a sífutás korábbi kiváló képviselőjével, Björn Daehlie-vel, azaz egyedüli rekorderré léphet elő. Ahhoz azonban, hogy eredményességben megelőzze a 8 arannyal és 4 ezüsttel rendelkező honfitársát, győznie kell a jelenleg 7 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzéremnél tartó Björndalennek.

Szintén vasárnap rendezik a téli olimpiák egyik klasszikus versenyét, a sífutók 4x10 kilométeres váltóját. Ebben a számban rendre a norvégok számítanak első számú esélyesnek, 2002 óta mégsem sikerült nyerniük. Ráadásul Szocsiban nem mutatnak jó formát a norvég sífutók, így legfőképpen a svédek számítanak favoritnak, de az oroszok sikere sem lenne meglepetés.

Ugyancsak nagy érdeklődés övezheti a férfi szuper-óriásműlesiklást, miután lesiklásban és szuperkombinációban is nagy meglepetés született az osztrák Matthias Mayer és a svájci Sandro Viletta sikere révén. A világkupa-sorozatban második helyen álló norvég Aksel Lund Svindalnak például ez az utolsó lehetősége, hogy egyáltalán éremmel távozzon a játékokról. Mellette szól, hogy ez a legerősebb száma, ebben vezeti a szakági vk-t is, egyúttal pedig ő a címvédő. Leginkább az amerikai Bode Miller, valamint két svájci, Didier Défago és Patrick Küng lehet rá veszélyes.

Ezenkívül további két számban hirdetnek bajnokot: a gyorskorcsolyázók női 1500 méteres távján és a hódeszkások női krosszversenyében.

TÉLI OLIMPIA, A VASÁRNAPI PROGRAM
Február 16., vasárnap (5)
06.00–09.00 Curling Férfiak 10. forduló
07.00–09.00 Alpesi sí Férfi szuper-G döntő
08.00 Hódeszka Női krossz selejtező
09.00–11.30 Jégkorong Férfiak Ausztria–Norvégia
09.00–11.30 Jégkorong Nők osztályozó
10.15 Hódeszka Női krossz döntő
11.00–13.15 Sífutás Férfi 4x10 km-es váltó döntő
11.00–14.00 Curling Nők 10. forduló
13.30–16.00 Jégkorong Férfiak Oroszország–Szlovákia
13.30–16.00 Jégkorong Férfiak Szlovénia–Egyesült Államok
15.00–17.00 Gyorskorcsolya Női 1500 méter döntő
16.00–17.00 Sílövészet Férfi 15 km tömegrajtos döntő
16.00–19.45 Műkorcsolya Jégtánc rövid program
16.00–19.00 Curling Férfiak 11. forduló
17.15–20.00 Bob Férfi kettes 1–2. futam
18.00–20.30 Jégkorong Férfiak Finnország–Kanada
18.00–20.30 Jégkorong Nők osztályozó
A TELEVÍZIÓS PROGRAM
M1
08.11–11.02:
Alpesi sí, férfi szuper óriás-műlesiklás. Hódeszka, női krossz
15.00–17.00:
Sífutás. Gyorskorcsolya. Sílövészet
M2

20.45–22.45:
Összefoglaló a nap eseményeiből
Duna

13.25–16.00:
Jégkorongmérkőzés: Oroszország–Szlovákia (élő)
21.25–23.10:
Jégkorongmérkőzés: Finnország–Kanada (felvételről)
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: női pólósaink a görögök ellen elődöntőznek az Eb-n

Vízilabda
1 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
3 órája

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
5 órája

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
5 órája

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
6 órája

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
10 órája

Heti program: női vízilabda Eb, téli olimpia, NB I és Super Bowl

Minden más foci
13 órája

Kósa Lajos: A pontszerzés reális cél

Téli sportok
17 órája
Ezek is érdekelhetik