Olimpia 2022: Oslo alacsony költségvetésű játékokat rendezne

2013.11.13. 17:49
Oslo kifejezetten alacsony költségvetésű téli olimpiát akar rendezni 2022-ben. A tervek szerint a jövő évi szocsi játékok büdzséjének alig több mint tíz százalékából bonyolítaná le az eseményt a norvég főváros.

A skandináv ország olimpiai bizottsága szerdán azt közölte, hogy 5,3 milliárd dollárt emésztene fel az oslói rendezés, miközben Oroszország 51 milliárdot költ a 2014-es téli játékokra.

A versenyek jelentős részét Oslóban tudnák megrendezni, ráadásul már meglévő létesítményekben, így kizárólag az alpesi sí, a bob és a szánkó küzdelmeinek lenne más helyszíne, a fővárostól 200 kilométerre északra lévő Lillehammer.

A norvég főváros 1952-ben már otthont adott a téli játékoknak, Norvégia pedig legutóbb 1994-ben Lillehammerben rendezett téli olimpiát.

Oslo mellett az eddigi hírek szerint Stockholm, Krakkó (Zakopane és a szlovákiai Jasna bevonásával), Peking (Csangcsiakou várossal együtt), az ukrajnai Lviv és a kazahsztáni Almati kandidál a 2022-es ötkarikás játékok lebonyolításra. A jelentkezési határidő csütörtök.

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
2026.06.09. 10:46

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Gulyás Michelle elsősorban a versenyrutint szerezné vissza az idén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 15:15

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02

A berlini tartományi parlament támogatja a 2036-os olimpiai pályázatot

Egyéb csapat
2026.05.21. 19:12

Optimista tekvandósok, a birkózók 5–7 olimpiai kvótát remélnek

Egyéb egyéni
2026.05.21. 17:58

Los Angeles 2028: végleges a vízilabda kvalifikációs rendszere

Vízilabda
2026.05.08. 10:51

Téli olimpia 2038: a svájciak többsége támogatja a rendezést

Egyéb egyéni
2026.05.06. 18:56
Ezek is érdekelhetik