Szocsi 2014: az oroszok 15 aranyra számítanak

MTI MTIMTI MTI
2013.02.06. 15:52
Az oroszok arra számítanak, hogy Szocsiban, a 2014-es téli olimpián 15 aranyat nyernek, ezzel egyszersmind az éremtáblázaton is az élen végeznek.
Alekszandr Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke a moszkvai reményekről abból az alkalomból beszélt, hogy egy esztendő múlva kezdődnek a fekete-tengeri üdülőközpontban a havas-jeges játékok. A legutóbbi – 2010-es – téli olimpián, a kanadai Vancouverben a házigazdák 14 aranyat gyűjtve bizonyultak a legeredményesebbnek. A csütörtöki olimpiai „visszaszámlálás” kezdete előtt egy nappal felkereste Szocsit az orosz államfő, Vlagyimir Putyin, aki több, már kész vagy még épülő sportlétesítményt, s a mind kiterjedtebb infrastruktúra újabb darabjait is megtekintette. A városban tartózkodik Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság belga elnöke is, aki kedvezően nyilatkozott az ötkarikás előkészületekről, és dicsérte a szervezőket:„Nagyon egységes az egész olimpiai projekt, a létesítmények magas színvonalúak, s gyönyörű környezetben találhatók” – fogalmazott Rogge.
Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Francia Alpok 2030: elégedett a koordinációs bizottság a helyszíni szemle után

Téli sportok
2026.09.16. 14:55

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Francia Alpok 2030: távozik a szervezőbizottság vezetője

Téli sportok
2026.09.09. 12:08

Évente lesz sívilágbajnokság 2032-től

Téli sportok
2026.09.04. 12:56