Szocsi 2014: téli időszámítást szorgalmaznak Oroszországban

MTI MTIMTI MTI
2013.01.23. 17:57
A téli időszámítás visszaállítását kérte Oroszországtól a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), hogy a jövő évi szocsi téli játékok versenyeit az európai nézők többsége kedvezőbb időben követhesse.

Marija Kisszeljova, az orosz ötkarikás testület szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a NOB hivatalos kérése a kormány előtt van, nincs más teendő, mint megvárni, milyen döntés születik.

A jelenlegi kormányfő, Dmitrij Medvegyev elnökségének idején, 2011 tavaszán született meg az a határozat, melynek alapján Oroszország marad a nyári időszámításnál, így viszont a téli időszakban a „hagyományos” kétórás időeltolódás háromórásra nő Európa jelentős részével szemben.

A korábbi állapot visszaállítására időközben parlamenti képviselők és a lakosság részéről is érkezett kezdeményezés, de ezek mostanáig nem jártak eredménnyel.

Az Iszvesztyija című lap értesülése szerint a NOB Dmitrij Kozak miniszterelnök-helyettesnek címezte a levelet, mivel ő a felelőse az olimpiai előkészületeknek.

Legfrissebb hírek

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik