Alpesi sí: Vonn megint betlizett, Maze győzött St. Moritzban

Vágólapra másolva!
2012.12.09. 14:58
A svájci St. Moritzban folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata. A vasárnapi óriás-műlesiklást a szlovén Tina Maze nyerte meg a német Viktoria Rebensburg és a francia Tessa Worley előtt.
Az első futamot az összetettben is élen álló Maze nyerte meg 53 századdal megelőzve Worleyt és 57-tel Rebensburgot. A negyedik svájci Lara Gutnak és az ötödik amerikai Lindsey Vonnak már egy másodpercen felüli hátránya volt, míg az összetett világkupában második német Maria Höfl-Riesch a kilencedik lett. A német aztán nem tudott javítani, s végül kilencedikként is zárta a versenyt, míg Vonn ugyan végig ért, de egy nagy hiba miatt tetemes hátránnyal csak az utolsó, azaz 27. lett a célba érkezők között, és végül pontot sem kapott. Ami Gutot illeti, ő az élre tudott állni, de csak addig, amíg Rebensburg célba nem ért, ugyanis a német a második futam legjobb idejét produkálva át is vette a vezetést. Ezzel a teljesítménnyel még Worley sem tudott mit kezdeni, így a négy százados előnyéből 47 százados hátrány lett, de még ez is elég volt, ahhoz, hogy Gut elé kerüljön. Már csak Maze volt hátra, aki ebben a futamban lassabb volt Rebensburgnál, de olyan tetemes előnyt hozott, hogy abból még mindig maradt nyolc század a célban. Így aztán ismét növelte előnyét az összetettben s kiváló hétvégét zárt két első és egy második hellyel. A futamon indult a magyar Miklós Edit is, aki a hatvanhat versenyző közül az első futamban hat másodperces hátránnyal az 50. helyen zárt, így nem került a második futamba.
ALPESISÍ-VK, ST. MORITZ (SVÁJC)
NŐI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Tina Maze (szlovén) 2:11.07
2. Viktoria Rebensburg (német) +0.08
3. Tessa Worley (francia) +0.55
...
50. Miklós Edit (magyar)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Maze (szlovén) 677 pont
2. Maria Höfl-Riesch (német) 443
3. Lindsey Vonn (amerikai) 414
86. Miklós Edit (magyar) 6
ALPESISÍ-VK, ST. MORITZ (SVÁJC)
NŐI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Tina Maze (szlovén) 2:11.07
2. Viktoria Rebensburg (német) +0.08
3. Tessa Worley (francia) +0.55
...
50. Miklós Edit (magyar)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tina Maze (szlovén) 677 pont
2. Maria Höfl-Riesch (német) 443
3. Lindsey Vonn (amerikai) 414
86. Miklós Edit (magyar) 6


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik