Vancouver 2010: nem tiltják el a doppingvétséget elkövető orosz hokist

MTI MTIMTI MTI
2010.02.12. 08:53
Doppingvétséget követett el, ezzel együtt részt vehet a vancouveri téli olimpián Szvetlana Tyerentyeva orosz jégkorongozó.

A sportolónőt február 6-án ellenőrizték, és a szervezetében egy gyenge stimuláló – a tuaminoheptane – nyomaira bukkantak. A szer alkalmazása versenyen tilos, egyébként nem, így a pozitív teszteredmény ezúttal csak megrovást vont maga után.

Tyerentyeva a fegyelmi bizottság előtti szerdai meghallgatásán elismerte, hogy náthájára Rinofluimucil nevű orrsprayt használt, s mint kiderült, ez tartalmazta a részben tiltott összetevőt.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke az eset kapcsán úgy fogalmazott, hogy a fegyelmi testület megállapította a doppingszabályzat megsértését, a körülményekre tekintettel azonban csupán elmarasztalást fogalmazott meg. Az illetékes bizottság azt is figyelembe vette, hogy a jégkorongozó abbahagyta a spray használatát, amint kiderült, hogy az tiltólistán szereplő szert is tartalmaz, továbbá azt, hogy hosszú pályafutása során – már négy világbajnokságon vett részt – ez volt az első vétsége. Az fb annak ismeretében hozta meg a döntését, hogy a stimuláló hatása jóval az első mérkőzés előtt megszűnik.

Legfrissebb hírek

Kinevezték a 2030-as téli olimpia szervezőbizottságának új vezetőjét

Téli sportok
2026.10.29. 15:37

India büntetőjogi szankciókat vezetne be a doppingolással szemben

Egyéb egyéni
2026.10.27. 16:52

Sport és kábítószer: egy hónapra is lecsökkenhet a drogfogyasztásért kapott eltiltás

Egyéb egyéni
2026.10.19. 13:14

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
2026.10.12. 19:08

Odnoga Lottit meghívták a Toronto Sceptres edzőtáborába

Jégkorong
2026.10.08. 08:58

Kétéves eltiltást kapott az egyik legjobb félmaratoni futó

Atlétika
2026.09.30. 16:17

A WADA közzétette a 2027-es tiltólistát

Egyéb egyéni
2026.09.28. 12:08

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
2026.09.23. 14:09