Két norvég, egy brit és egy kanadai arany - napi összefoglaló

A magyar jégtáncduó – amely Zavozin utolsó pillanatokban történt honosítása után először szerepel együtt ötkarikás játékokon – 31.90 pontot kapott a tangójára, amivel a 13. helyen zárta a kötelező programot. Az élről a világ- és Európa-bajnok orosz Okszana Domnyina, Makszim Sabalin páros várja a hétfői originalt. (A magyar kettős értékelését itt olvashatja!)
A norvégok egy órán belül begyűjtötték negyedik és ötödik aranyukat is a játékokon: előbb Aksel Lund Svindal győzött a férfiak szuper-óriásműlesikló versenyében, majd Marit Björgen diadalmaskodott a nők 15 km-es üldözéses sífutóviadalán.
A korábban sprintben is győztes Björgen a második aranyérmét szerezte tehát, s így az első duplázó lett Vancouverben. Norvégia ezzel a két aranyéremmel a második helyre jött fel az éremtáblázaton.
Szkeletonban a nőknél a brit Amy Williams az új bajnok. Williams a műkorcsolyázó Robin Cousins 1980-as Lake Placid-i sikere után az első brit, aki egyéni számban aranyat tudott szerezni az ötkarikás játékokon. Diadalának ugyanakkor nem mindenki örült: a kanadaiak utólag megóvták a végeredményt, mert szerintük a sisakja szabálytalan volt.
Férfi szkeletonban a kanadai Jon Montgomery győzött, ez volt a házigazdák negyedik vancouveri elsősége.
A jégkorongtornán minden a papírformának megfelelően alakult: a csehek megverték a letteket, míg a svédek a fehéroroszokat, a finnek pedig a németeket múlták felül. A finnek klasszisa, Teemu Selänne gólpasszt adott a németek ellen, s ezzel ő lett az olimpiák történetének legeredményesebb férfi jégkorongozója (20 gól és 17 assziszt fűződik a nevéhez).
| FEBRUÁR 19. | ARANY | EZÜST | BRONZ |
| Férfi szuper óriás-műlesiklás | Svindal (norvég) | Miller (amerikai) | Weibrecht (amerikai) |
| Sífutás, női 15 km-es üldözőverseny | Björgen (norvég) | Haag (svéd) | Kowalczyk (lengyel) |
| Szkeleton, nők | Williams (brit) | Szymkowiak (német) | Huber (német) |
| Szkeleton, férfiak | Montgomery (kanadai) | M. Dukurs (lett) | Tretyakov (orosz) |
| ORSZÁG | ARANY | EZÜST | BRONZ | |
| Egyesült Államok | 6 | 6 | 8 | 20 |
| Norvégia | 5 | 3 | 2 | 10 |
| Németország | 4 | 5 | 4 | 13 |
| Kanada | 4 | 3 | 1 | 8 |
| Dél-Korea | 3 | 2 | 0 | 5 |
| Svájc | 3 | 0 | 1 | 4 |
| Franciaország | 2 | 1 | 4 | 7 |
| Kína | 2 | 1 | 1 | 4 |
| Svédország | 2 | 1 | 1 | 4 |
| Ausztria | 1 | 2 | 2 | 5 |
| Oroszország | 1 | 2 | 2 | 5 |
| Hollandia | 1 | 1 | 1 | 3 |
| Ausztrália | 1 | 1 | 0 | 2 |
| Szlovákia | 1 | 1 | 0 | 2 |
| Csehország | 1 | 0 | 1 | 2 |
| Nagy-Britannia | 1 | 0 | 0 | 1 |
| Lengyelország | 0 | 2 | 1 | 3 |
| Lettország | 0 | 2 | 0 | 2 |
| Olaszország | 0 | 1 | 3 | 4 |
| Japán | 0 | 1 | 2 | 3 |
| Fehéroroszország | 0 | 1 | 1 | 2 |
| Észtország | 0 | 1 | 0 | 1 |
| Finnország | 0 | 1 | 0 | 1 |
| Kazahsztán | 0 | 1 | 0 | 1 |
| Horvátország | 0 | 0 | 1 | 1 |
| Szlovénia | 0 | 0 | 1 | 1 |

Milánó 2026: megérkezett Olaszországba a láng

Durva hiba: elszabták a téli olimpia jégpályájának méretét






