Teemu Selänne történelmet írt, csapata győzött

Vágólapra másolva!
2010.02.20. 08:27
null
Selänne (jobbra) gólpasszt adott a németek ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
A férfi jégkorongtorna 2. fordulójában Finnország fölényes, 5–0-s győzelmet aratott Németország fölött a C-csoportban. Teemu Selänne gólpasszt adott, és ezzel ő lett az olimpiák történetének legeredményesebb jégkorongozója.


A finnek az első fordulóban Fehéroroszország ellen győztek, a másodikban pedig a papírformának megfelelően a németeket is megverték.

Az északiak fokozatosan őrölték fel ellenfelüket, és elsősorban kiváló emberelőny-kihasználásuknak köszönhetik, hogy végül 5–0-ra győztek. Az öt gólból négyet is előnyből szereztek.

Az 5. percben Tuomo Ruutu szerzett vezetést Finnországnak. Ezt követően több helyzetük is volt a németeknek, ám ezeket nem tudták kihasználni, és a második játékrészben Thomas Grelinger kiállítása után Kimmo Timonen továbbított közelről a kapuba egy szélről belőtt korongot.

A harmadik találatot ismét Timonen szerezte, a gólpasszt pedig Teemu Selänne jegyezte, akinek 1992 óta ez volt a 37. pontja az olimpiákon (20 gól és 17 assziszt fűződik a nevéhez), és ezzel az ötkarikás játékok legeredményesebb jégkorongozója lett.

A finnek a harmadik harmadban még két gólt ütöttek, így 5–0-ra győztek.

A finn szurkolóknak nem volt sok okuk az idegeskedésre (Fotó: Reuters)
A finn szurkolóknak nem volt sok okuk az idegeskedésre (Fotó: Reuters)

A csoport másik meccsén az olimpiai bajnok Svédország már korábban 4–2-re felülmúlta Fehéroroszországot. A címvédő hétfőn, magyar idő szerint reggel hat órakor találkozik a négy éve ezüstérmes finnekkel.

A B-csoportban Csehország 5–2-re nyert Lettország ellen.

VANCOUVER 2010
FÉRFI JÉGKORONGTORNA, C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Finnország–Németország 5–0
   
Gólszerzők: T. Ruutu (4:21 – emberelőny), Timonen (24:04 – e.e., 36:03 – e.e.), J. Ruutu (47:10), Pitkänen (49:01 – e.e.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 2 2 0 0 0 10–1 9 6
2. Svédország  2 2 0 0 0 6–2  4 6
3. Németország  2 0 0 0 2 0–7  –7 0
4. Fehéroroszország  2 0 0 0 2 3–9  –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik