Lehet, hogy éppen Messit győzted le FIFA13-ban?

2013.03.18. 17:07
null
Messi a konzollal a kézben is ritkán veszít (Forrás: Facebook)
Bizony lehet, ugyanis a Barcelona sztárja előszeretettel játszik titokban tartott becenevével. Ha kikap, ideges lesz, és inkább kilép.

Lionel Messi nem csak a pályán képes fantasztikus produkcióra, hanem a videojátékok konzoljával is – mint, azt már korábban megírtuk. Most azt is elárulta, hogy nem csak csapattársaival szokott játszani az edzőtáborokban, hanem otthon is leül egyedül a gép elé, és titokban tartott felhasználónevével bejelentkezve az online játékosok közé veti magát.

„Imádok a PlayStationnel játszani, főleg úgy, hogy az aktuális ellenfelemnek fogalma sincs, hogy éppen velem játszik" – idézi Leót a The Sun cikke. – Mindig két csapat valamelyikével vagyok: vagy Argentínával vagy a Barcelonával."

Természetesen, ahogy az lenni szokott, Messi is megkapja a magáét az online térben, főleg, ha nyerésre állva eldugja a labdát.

„Angolul, japánul és mindenféle nyelven kapok üzeneteket, de én soha nem írok senkinek rosszat. Olykor nagyon kemény szidalmakat is kapok, főleg akkor, ha nyerésre állok és eldugom a labdát. Ilyenkor a két középső védőmmel adogatok, próbálom ölni az időt, az ellenfeleim pedig rendkívül haragszanak rám."

Persze, gyerekek ellen könnyű, Leo! (Fotó: Zimbio)
Persze, gyerekek ellen könnyű, Leo! (Fotó: Zimbio)

Az élet azonban nem mindig habos torta: néha még a nagy Lionel Messit is legyőzik, ő pedig nem szeret veszíteni.

„Nem szeretek veszíteni, és, ha mégis megtörténik, akkor persze én is mérges leszek. De ilyenkor egyszerűen csak kilépek, és ennyi volt."

Szóval, ha legközelebb egy feltűnően jó és szűkszavú argentin vagy barcás hátul tologatja a labdát a védőivel, akkor lehet kezdeni gyanakodni.

Legfrissebb hírek

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
2026.10.15. 09:35

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
2026.10.11. 07:43

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

208 mérkőzés, 126 gól – videón Messi összes találata a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 13:41

„Még a rúgásokat is méltósággal viselte” – Kassai Viktor Messiről

Minden más foci
2026.10.08. 09:16

Visszatekintés: Messi legfontosabb mérföldkövei a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 07:50

Cristiano Ronaldo is reagált Messi búcsúposztjára

Minden más foci
2026.10.07. 21:19