Cével jött össze a brazil modell?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.28. 16:28
null
Andressa Urach azt állítja, megvolt neki Ronaldo (forrás: blogspot.com)
Andressa Urach 27 éves brazil modell azt állítja, hogy vele csalta meg barátnőjét, Irina Sejket Cristiano Ronaldo. Legalábbis a The Sun című – olykor megbízható – bulvárlap szerint.

Szóval Andressa szerint Ronaldo azt mondta neki, hogy mindig az ő fenekéről ábrándozik, és „lovacskámnak” hívta. A nő szerint „Lenyűgözte őt a fenekem.”

Azt mondja a fáma, hogy a múlt héten, alig 48 órával a Real dortmundi fiaskója előtt találkoztak egy puccos hotelban.

„Hihetetlen volt az egész. A teste tökéletes, akárcsak egy görög istené. Órákig együtt voltunk, és egyfolytában csak a fenekemről beszélt.”

A 28 éves Ronaldót egy közös barátjuk mutatta be a brazil modellnek, és állítólag azóta sokszor váltottak sms-t és beszéltek Skype-on.

„Mindig is úgy gondoltam, hogy Cristiano a legdögösebb férfi a világon. Szinte hihetetlen, hogy összejöttünk.”

Hát, engedtessék meg, hogy egy kicsit tamáskodjunk, legalábbis addig, ameddig ki nem derül az igazság.

Cristiano mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy valaki az ő nevén keresztül akar hírnévre vergődni.

„Eleve őrültség, hogy én pont egy ennyire fontos meccs előtt ilyet tegyek. Másrészt pedig azon az állítólagos napon éppen Manu Sainz újságíróval beszélgettem a Villa Magna szállodában, és ezt ő maga is meg fogja erősíteni. A többi pedig puszta kitaláció.”
Legfrissebb hírek

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
10 órája

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
18 órája

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
18 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36

Ronaldo és Joao Félix is duplázott, Portugália könnyedén nyert Örményországban

Foci vb 2026
2025.09.06. 17:53

Bombaerős névsor! Megvan a portugálok kerete a mieink ellen

Foci vb 2026
2025.08.29. 13:57
Ezek is érdekelhetik