„Izomagy” bevetésre kész! Hamarosan ringbe lép a korábbi válogatott kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.07. 16:00
Ugye még emlékeznek Tim Wiesére, a Werder Bremen és a német válogatott korábbi válogatott kapusára, aki mindössze 32 évesen úgy döntött, hogy inkább a gyúrásnak és testépítésnek szenteli az életét, majd a WWE nevű pankrátorszervezet profi szerződést ajánlott neki?

Tim Wiese 2014-ben egy frankfurti gálán mutatkozott be – igaz, csak vendégszereplőként –, ám a volt kapus akkor úgy gondolta, még egy kicsit erősítenie kellene ehhez, így hát neki is kezdett a dolognak. Mindezt egy honfitárs testépítővel, Murat Demirrel az oldalán tette, az eredmény pedig elképesztő volt, Wiese igazi szörnyeteggé gyúrta magát.Tim Wiese 2014-ben egy frankfurti gálán mutatkozott be – igaz, csak vendégszereplőként –, ám a volt kapus akkor úgy gondolta, még egy kicsit erősítenie kellene ehhez, így hát neki is kezdett a dolognak. Mindezt egy honfitárs testépítővel, Murat Demirrel az oldalán tette, az eredmény pedig elképesztő volt, Wiese igazi szörnyeteggé gyúrta magát.

Idén júniusban Triple H, a WWE alelnöke felajánlotta Wiesének, hogy folytassa az edzéseit a szervezet hivatalos termében, a kapus pedig nem utasította vissza az ajánlatot. A felkészülés olyannyira jól sikerült, hogy hamarosan újra ringbe lép, méghozzá november 3-án, a müncheni Olympiahalléban.

Wiese az eseményen egy csapatmeccsen, Sheamus és Cesaro oldalán bunyózik majd Primo és Epico, valamint Bo Dallas ellen.

„Fantasztikus érzés, hogy a valódi bemutatkozásom ennyire nagy mérkőzésen adatik meg – mondta Wiese, aki már tűkön ülve várja az eseményt. – Keményen dolgoztam azért, hogy eljussak idáig, alig bírom kivárni a nagy estét, amikor Sheamus és Cesaro oldalán végre a ringbe léphetek.”

Íme, Tim Wiese

Ilyen volt Tim Wiese… és ilyen lett (Fotó: facebook)
Ilyen volt Tim Wiese… és ilyen lett (Fotó: facebook)

 

Rückenmuskulatur #teamwiese #gym

Vielen Dank für die 1.000 Abonnenten! #teamwiese

Always at the gym. #teamwiese #gym #trainhard

@gym

Tim Wiese nyaka már különálló lény (Fotó: facebook)
Tim Wiese nyaka már különálló lény (Fotó: facebook)

 

 

Tim Wiese kicsit megnőtt (Fotó: facebook)
Tim Wiese kicsit megnőtt (Fotó: facebook)

 

Legfrissebb hírek

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
Tegnap, 17:39

Három hete leszólta, most viszont behívta a német válogatottba Julian Nagelsmann a Leeds középpályását

Német labdarúgás
2026.03.19. 15:12

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

Holland segítővel bővült Julian Nagelsmann szakmai stábja – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.10. 19:14

Szoboszlaié lehet február legszebb gólja a Premier League hivatalos honlapján is

Angol labdarúgás
2026.03.05. 14:51

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Budapest Boat Show: a legnagyobb szárazföldi kikötő – képösszeállítás

Képes Sport
2026.03.01. 12:59
Ezek is érdekelhetik