Bielsa őrjöngött: csatára minden 10-es mezt összevérzett, le kellett cserélni

2014.08.20. 16:53
null
Marcelo Bielsa őrjöngött, mert le kellett cserélnie Ayewet
Nem kezdte jól az idényt az Olympique Marseille a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1). Az Őrült becenévre hallgató Marcelo Bielsa együttese két kör alatt mindössze egy pontot szerzett, legutóbb otthon 2–0-ra kikapott a Montpellier-től. De ki tudja, mi lett volna, ha André Ayewet, a marseille-iek ghánai válogatott támadóját nem kell lecserélni már az 52. percben, még 0–1-nél. Na nehogy mindjárt súlyos sérülésre gondoljanak! Ayewet – vérző feje mellett – technikai malőr miatt kellett lehívni a pályáról…

Történt, hogy az első játékrészben Ayew fején felszakadt a bőr, amit a csapat orvosai gondosan bekötöztek. A csatár azonban az esetnél összevérezte mezét, a szabályok értelmében pedig így új, szintén 10-es számmal ellátott felsőt kellett húznia. A második félidőben a seb újra felnyílt, Ayewnek pedig ismét új trikóra volt szüksége.

Igen ám, de a Marseille-nél mindössze kettő darab 10-es mez volt, s mivel a tartalékszerelésekből előhúzott 33-as felső számozását sehogy sem tudták 10-essé alakítani, Ayewet le kellett cserélnie az emiatt őrjöngő Bielsának.

Ayew sem örült a helyzetnek, a kispadon összeráncolt homlokkal foglalta el helyét egy szál megkülönböztető mezben.

Ayew is bosszús volt a szituáció miatt
Ayew is bosszús volt a szituáció miatt


Legfrissebb hírek

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Kinevezték az új trénert, a Brest teljesítette elhunyt edzője kívánságát

Francia labdarúgás
2026.06.27. 15:16

Marcelo Bielsa kikelt magából Uruguay kiesését követően

Foci vb 2026
2026.06.27. 09:09

Nem Bielsa döntött Muslera lecseréléséről

Foci vb 2026
2026.06.27. 05:33

„Nem én döntöttem így, ő akart lejönni” – Muslera lecseréléséről Bielsa

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:59

Balhé Uruguay háza táján, a keret egy része fellázadt Bielsa ellen

Foci vb 2026
2026.06.26. 11:28

Az uruguayi játékosok egy része fellázadt Bielsa ellen – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.06.26. 10:33

Gyász: 58 évesen elhunyt a francia élvonalbeli csapat edzője

Francia labdarúgás
2026.06.17. 21:18
Ezek is érdekelhetik