Piqué mindennap elénekli a Barca-himnuszt Milannak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.19. 12:33
null
Milan és Gerard Piqué (Forrás: mundodeportivo.com)
Shakiráról régóta tudjuk, hogy rengeteget énekel a kisfiának, Milannak, és a zenei nevelés terén máris menő a kissrác. Most azonban kiderült, hogy nemcsak az anyja képzi muzikálisan a csöppséget, hanem az apja is. Gerard Piqué azonban a kellemeset a hasznossal köti össze, hiszen a Barca-himnuszt énekli a gyereknek, amivel egyben a klubhoz való kötődését is előkészíti.

„Minden este eléneklem Milannak a Barca-himnuszt, mert ez az egyetlen dal, amelyet az elejétől a végéig tudok" – mesélte Piqué egy barcelonai lapnak.

Természetesen a gyerek, amikor csak lehet, ott van az apja meccsén, de ha mégsem, akkor megnézi a tévében.

Nem véletlen ez a nagy Barca-mánia, hiszen Gerard Piqué családja négy generáció óta születésétől kezdve pártoló tag a katalán klubban, amióta Piqué nagyapja, Amador Bernabéu elkezdte ezt a hagyományt. A kis Milan sem lóg ki a sorból, apja már időben gondoskodott a tradíció továbbéléséről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik