David „Grincs” Moyes - az MU menedzsere megtörte a hagyományt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.16. 19:10
null
Moyest nem érdekelte a manchesteri hagyomány (Fotó: Action Images)
David Moyesnak nincs könnyű élete, amióta betette a lábát Manchesterbe, hiszen a skótot mindenki Sir Alex Fergusonhoz hasonlítja. Nem csoda hát, hogy a „vörös ördögök” új mestere megpróbál kilépni elődje árnyékából, és saját hagyományokat akar teremteni.

A manchesterieknél évtizedes szokás, hogy a közös karácsonyi vacsora közben az ificsapat tagjai egy pantomim előadással szórakoztatják a nagyokat, akiket ilyenkor ki is figurázhatnak táncukkal.

Állítólag 2010-ben, Wayne Rooney híres hajbeültetése után a „vörös ördögök" egyik fiatalja például Shrek jelmezben, parókával, fenékig érő műhajjal táncolt az MU csatára előtt, míg Sir Alex levest szolgált fel pöttyös kis köténykéjében.

Bár a játékosok minden évben remekül szórakoztak az év végi csapatépítésen, a The Sun információi szerint David Moyes nem kedvelte ezt a hagyományt, így a közös vacsora előtt úgy döntött, a gyerekes karácsonyi előadás helyett tart inkább egy „nagyfiús" beszédet az ebédlőben.

Nem akarunk persze tanácsokat adni a skót menedzsernek, de valamiért azt gondoljuk, hogy a kifestett Adnan Januzaj tánca azért egy fokkal szórakoztatóbb lett volna.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik