Fiatal, de piszkosul gazdag sportolók klubja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.21. 16:09
Amikor évről évre a Forbes magazin top100-as listájának segítségével a legjobban kereső sportolókat vesszük sorra, általában irigylésre méltó karriert befutott, harminc év fölötti szupersztárokat találunk az első helyeken. Tiger Woods, David Beckham, Kobe Bryant, Roger Federer és még sorolhatnánk. Persze vannak kivételek, ahogy Lionel Messi (10) és Cristiano Ronaldo (9) is még csak 26, illetve 28 éves, de az ő tehetségük és kivételességük csupán a szabályt erősíti. Azonban rajtuk kívül is vannak olyan sportolók, akik bár még nem tartoznak a közvetlen élmezőnyhöz, eszük ágában sem volt negyed évszázadot várni életük szerződésének aláírására. Bizony, már piszkosul fiatalon zsebre vágják az elképesztően nagy lóvét.De kik ők?

Hogy az irgalmatlan összegű befektetés és a sok-sok zöldhasú visszahozza-e az árát, vagy pár év múlva csupán túlfizetett befektetésekről beszélhetünk majd, csak az idő és az élet döntheti el. De addig is nézzük, kik tartoznak a sport világának legjobban fizetett 25 év alatti sportolói közé. Listánkon túlsúlyban szerepelnek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga játékosai, az NBA-t négy fiatal kiválóság képviseli, mellettük négy labdarúgó és egy golfjátékos fért oda piszkosul fiatalon a korhatáros mézesbödönhöz.



Derrick Rose (24 éves, amerikai, NBA - Chicago Bulls)

• Kereset: 16.4 millió dollár

• Szponzori bevétel: 21 millió dollár

A Forbes magazin éves kereseti listáján a 12. helyet elfoglaló Rose bár sérülés miatt a komplett 2012–2013-as NBA-szezont kihagyta, ez a bankszámláján a legkevésbé sem látszik meg. A 2011-ben, mindössze 22 évesen a liga legértékesebb játékosának (MVP) választott irányító 13 éves szponzori szerződést írt alá az Adidasszal, ami nem meglepő, hiszen kimutatások szerint a szignójával ellátott cipőből 2012-ben 25 millió dollár bevételt termeltek. A Chicago Bullsszal 2011-ben, öt évre aláírt szerződése értelmében 2016-ig 95 millió dollárt utalnak át a számlájára. Rose egyébként nem egy anyagias alkat, állítása szerint nem érdekli a pénz.

Derrick Rose-nak nem csak újévkor van oka ünnepelni (Forrás: Action Images)
Derrick Rose-nak nem csak újévkor van oka ünnepelni (Forrás: Action Images)

Kevin Durant (24 éves, amerikai, NBA - Oklahoma City Thunder)

• Kereset: 21 millió dollár

• Szponzori bevétel: 14 millió dollár

Kevin Durant, akárcsak Derrick Rose, nem csak az egyik legjobban kereső 25 év alatti sportoló, de az egyik legjobban kereső sportoló is. 2012-ben a 34., 2013-ban már a 17. volt a Forbes listáján. Az Oklahoma City Thunder 2 m és 6 cm magas sztárja 2010-ben öt éves szerződést írt alá klubjával, 85 millió dollár értékben, miközben szponzori bevételekből (Nike, Gatorade, Sprint, 2K Sports) 14 millió dollárt kaszált az elmúlt évben. Durant nem csak bevételben jó: májusban 1 millió dollárt adományozott Oklahoma tornádó sújtotta területeinek megsegítésére.

Ilyen sokatsokat keresnék? - kérdezi magától Kevin Durant (Forrás: Action Images)
Ilyen sokatsokat keresnék? - kérdezi magától Kevin Durant (Forrás: Action Images)

Rory McIlroy (24 éves, északír - golf)

• Kereset: 13.6 millió dollár

• Szponzori bevétel: 13.6 millió dollár

Két amerikai, Tiger Woods és Phil Mickelson mögött szorosan egy európai golfmágus, a mindössze 24 éves észaír, Rory McIlroy kapaszkodik a Forbes 2013-as kereseti listájának 21. helyén, ami a tavalyi 91. helyezéséhez képest több mint lenyűgöző előrelépés. Elképesztő bevételnövekedését a tavalyi és idei évben PGA és European Tour körversenyeken elért sikereinek, illetve a Nike-val és az Oakley-val kötött szponzori szerződéseknek köszönheti, utóbbiak éves szinten 10-15 millió dollárt jelentenek számára, de a következő évtizedben ez az összeg akár 250 millióra is summázódhat. A minden sportágat figyelembe véve a legjobban kereső Tiger Woods jobban teszi, ha felköti azt a bizonyos svédzsebes vászonnadrágot.

Rory McIlroy szorosan ott lohol Tiger Woods és Phil Mickelson nyakában (Forrás: Action Images)
Rory McIlroy szorosan ott lohol Tiger Woods és Phil Mickelson nyakában (Forrás: Action Images)
Sergio ”Kun” Agüero (25 éves, argentin, labdarúgás - Manchester City)

• Kereset: 17.4 millió dollár

• Szponzori bevétel: 3.5 millió dollár

Ha szigorúan nézzük, Diego Maradona egykori sógora némiképp kakukktojás a listában, hiszen már elmúlt 25 éves, de mivel csak júniusban ünnepelt, még a szemtelenül fiatal legjobban kereső sportolók közé fogadtuk.

Az argentin támadó 2011-ben 45 millió euróért cserébe az Atlético Madridtól igazolt a Manchester City-hez, és még két évet sem töltött ki ötéves szerződéséből, mikor 2017-ig meghosszabbították azt. Ebben nagy szerepe volt a 2012 májusában a QPR ellen szerzett bajnoki címet érő góljának, illetve a Real Madrid állítólagos csábító hadműveleteinek is. Bár a Forbes listáján „csak" a 63. helyen áll, 17 millió dollárt biztosító évi fizetése a legjobban kereső sportolók közé emeli, szponzori bevételei (Puma) látványosan elmaradnak listánk első három helyezettjétől.

Sergio Aguero jövedelmező döntés volt Manchesterbe szerződni (Forrás: Action Images)
Sergio Aguero jövedelmező döntés volt Manchesterbe szerződni (Forrás: Action Images)

Neymar (21 éves, labdarúgás - FC Barcelona)

• Kereset: 10.5 millió dollár

• Szponzori bevétel: 10 millió dollár

A brazil Neymar a Forbes lista 68. helyezettje, egyben a tízes (és a százas) lista legfiatalabb tagja. Májusban ötéves szerződést kötött a Barcelona együttesével, a katalán klub 2018-ig legalább 74 millió dollárt fog a számlájára utalni. Neymar marketingértéke elképesztő méreteket ölt, jelenleg az egyik legjobban eladható labdarúgó és sportoló a világon, nem beszélve arról, hogy a jövő évi Brazíliai foci-vb arca is lesz egyben. És ő valóban szemtelenül fiatal: vajon hol szerepel majd a Forbes listáján 28 évesen? Van egy tippünk: az élen.

Neymar Barcelonába igazolásával a klub és a játékos előtt is új dimenziók nyíltak (Forrás: Action Images)
Neymar Barcelonába igazolásával a klub és a játékos előtt is új dimenziók nyíltak (Forrás: Action Images)
Russel Westbrook (24 éves, NBA - Oklahoma City Thunder)

• Kereset: 13.9 millió dollár

• Szponzori bevétel: 3 millió dollár

Az Oklahoma City irányítója, Russel Westbrook amellett, hogy arcpirítóan fiatal, nem csak piszkosul gazdag, de pontgazdag is: az elmúlt két szezonban meccsenként 23 pontot szórt átlagban az NBA védőinek gyűrűjében. A Thunderrel kötött ötéves szerződése értelmében 80 millió dollárra jogosult öt év alatt, de a szponzorok terén sem áll rosszul: a Nike-nak, a Foot Lockernek és a Levisnek köszönhetően az elmúlt egy évben 3 millió dollárt keresett a kosárpályától távol.

Russel Westbrook pontgazdagsága gazdaságot hozott (Forrás: Action Images)
Russel Westbrook pontgazdagsága gazdaságot hozott (Forrás: Action Images)

Blake Griffin (24 éves, amerikai, NBA – Los Angeles Clippers)

• Kereset: 16 millió dollár

• Szponzori bevétel: 5 millió dollár (becsült)

A Los Angeles Clippers együttesével 2012 júliusában egy életbiztosításnak is beillő kontraktust firkantott alá Blake Griffin, aki a 2017–2018-as szezonig kötelezte el magát az angyalok városának kevésbé népszerű együtteséhez. Fizetése szezononként 1 millió dollárral nő, így átlagban 18 millió tehet zsebre évente. A szponzorokra sem lehet panasza, többek között a Subway, a Kia, a Vizio és az AT&T gondoskodik évi 5 millió dollárra becsült reklámbevételeiről, ami egyes források szerint ennek akár a duplája is lehet.

Blake Griffin bezsákolta a nagy lóvét a Clippersnél (Forrás: Action Images)
Blake Griffin bezsákolta a nagy lóvét a Clippersnél (Forrás: Action Images)

Mario Balotelli (24 éves, olasz, labdarúgás – AC Milan)

• Kereset: 5,4 millió dollár

• Szponzori bevétel: 5,4 millió dollár

Az olasz labdarúgás fenegyereke és mindenki kedvenc ördögfiókája mindössze húszévesen, az Interrel nyert BL-címmel a farzsebében már aláírt egy zsíros szerződést, mikor a Manchester City-hez került. Két kevés sportsikerrel, de annál több hajmeresztő magánéleti akcióval kikövezett szezont követően hazatért Olaszországba, ahol azóta már egy másik milánói csapat, az AC Milan mezében termeli a gólokat, évi 4 millió eurós fizetésért, ami csak egy leheletnyivel kevesebb, mint amennyit Angliában tehetett zsebre. Főként a Nike által biztosított reklámbevételei éves szinten szintén négy millió euróra rúgnak, vagyonát pénzügyi sportszakértők 25 millió euróra becsülik, ráadásul a Time magazin a világ legbefolyásosabb emberei közé is beválasztotta. Azért hiba lenne azt hinni, hogy Balotellinek nincsenek mindennapi gondjai.

Mario Balotelli már húszévesen csatlakozott a kőgazdag sportolók táborához (Forrás: Action Images)
Mario Balotelli már húszévesen csatlakozott a kőgazdag sportolók táborához (Forrás: Action Images)

Gareth Bale (24 éves, walesi, labdarúgás - Real Madrid)

• Kereset: 13.5 millió dollár

• Szponzori bevétel: ?

Bár a Real Madrid által a nyáron 100 millió euró körüli összegért a Tottenhamtől igazolt walesi középpályás még csak egy hónapja csatlakozott a legjobban kereső sportolókhoz, fiatal korát figyelembe véve hiba lenne kihagyni a felsorolásból, hiszen augusztus utolsó napjaiban aláírt szerződése értelmében királyi pénzt, azaz évi tíz millió eurót keres majd a királyi klubnál. Arról nem is beszélve, hogy szponzori pénzei is jócskán növekedni fognak a közeljövőben, akárcsak személyes és levédett márkájának értéke. Jövő ilyenkor akár a Forbes 100-as listáján is elkezdhet kapaszkodni.

Gareth Bale Madridban szakmailag és anyagilag is nagyot léphet előre (Forrás: Action Images)
Gareth Bale Madridban szakmailag és anyagilag is nagyot léphet előre (Forrás: Action Images)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik