A hét kérdése: miért szemüveges CR7, aki Superman alteregója lett?

Vágólapra másolva!
2013.09.16. 17:48
null
Nyugalom, Pérez elnök nem Ronaldo szemüvegén röhög! (Forrás: Daily Mail)
Cristiano Ronaldo vasárnap ünnepélyes keretek között aláírta új, 2018-ig szóló szerződését a Real Madriddal, amelynek értelmében Spanyolország legjobban fizetett futballistája lett, évi 17 milliós keresetével Lionel Messit és a nemrég Madridba költöztetett Gareth Bale-t is megelőzi. A hétvégi hosszabbítás legizgalmasabb kérdése mégsem CR7 évre, hónapokra, hetekre, napokra, órákra és percekre lebontott, elképesztő mértékű fizetése volt. Ami mindenkit foglalkoztatott: miért hord szemüveget a portugál gólgyáros?

A látásával – ha minden igaz – nincs gond, legalábbis ennek korábban semmi jele nem volt. Hát akkor? Diktálja a divatot? Nem! Inkább követi a trendet. Csak suttogva jegyezzük meg, villámgyors sebessége ellenére kissé elkésve.

Bemutatkozik a portugál nemzeti válogatott hipszter-triója: CR, Bruno Alves és Raúl Meireles (Forrás: Daily Mail)
Bemutatkozik a portugál nemzeti válogatott hipszter-triója: CR, Bruno Alves és Raúl Meireles (Forrás: Daily Mail)

Persze nem ez az első alkalom, hogy Cé egy hipszterséget tükröző szempában áll a nagy nyilvánosság elé, korábban a portugál válogatott repülőgépén is pózolt vastag keretes, átlátszó lencsés szemüvegben. Amit akkor természetesen meg is mutattunk kedves olvasóinknak.

Ezúttal pedig ismét előkerült a szemüveg, egy új darab, stílusosan az új, megaszerződéshez időzítve. Hogy ki jut az ember eszébe az új Ronaldóról? Többek között a képregényhős Superman hétköznapi álcaként felépített személyisége, az újságíró Clark Kent, de örömmel fogadjuk a további ötleteket.

Még öt évig Madrid, durrant a nagy lóvé, Ronaldo elégedett (Forrás: Action Images)
Még öt évig Madrid, durrant a nagy lóvé, Ronaldo elégedett (Forrás: Action Images)
Ugye, hogy igen? (Forrás: uk.eurosport.yahoo.com)
Ugye, hogy igen? (Forrás: uk.eurosport.yahoo.com)

Persze nem Ronaldo a futballtörténelem első alakja, aki anélkül hord dioptriásnak tűnő szemüveget, hogy látása indokolná a szükségességét. Nézzük a vastag keretes hipszterválogatottat, a nevek között nem lesz sok meglepetés.

Bár sebessége már megkopott, ha divatról van szó, Beckhamet csak követni lehet (Forrás: Daily Mail)
Bár sebessége már megkopott, ha divatról van szó, Beckhamet csak követni lehet (Forrás: Daily Mail)
Balotelli külsőleg mindent elkövet, hogy felhívja magára a figyelmet (Forrás: Daily Mail)
Balotelli külsőleg mindent elkövet, hogy felhívja magára a figyelmet (Forrás: Daily Mail)
Akárcsak a Barcelona brazil védője, Dani Alves (Forrás: Daily Mail)
Akárcsak a Barcelona brazil védője, Dani Alves (Forrás: Daily Mail)
A WBA csatárát, Nicolas Anelkát a focipályán kívül gyakran látni vastag keretes szemcsiben (Forrás: Daily Mail)
A WBA csatárát, Nicolas Anelkát a focipályán kívül gyakran látni vastag keretes szemcsiben (Forrás: Daily Mail)
Olvasónk találata: Szalai Ádám is felvette (Forrás: tumblr.com)
Olvasónk találata: Szalai Ádám is felvette (Forrás: tumblr.com)
Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
7 órája

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

C. Ronaldo betalált, de csapata emberhátrányban kikapott az éllovastól – videó

Minden más foci
2026.01.12. 20:52

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el

Egyéb egyéni
2026.01.09. 07:17

Megvan Mario Balotelli 13. klubja, ezúttal nem Európába ír alá

Minden más foci
2026.01.08. 12:42

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08
Ezek is érdekelhetik