Bendtner Snoop Doggal kampányol az alkohol és a fű mellett

Vágólapra másolva!
2013.06.19. 19:15
null
Bendtner Las Vegasban futott össze Snoop Doggal (Forrás: 101greatgoals.com)
Nicklas Bendtnertől, az Arsenal egy év torinói kitérőjét követően kölcsönből visszatérő dán csatárától az utóbbi időben megszokhattuk, hogy inkább a pályán kívüli akcióival, mintsem a pályán nyújtott teljesítményével hívja fel magára a figyelmet. Ezúttal az Instagramon sikerült megbotránkoztatnia a közvéleményt, miután egy Snoop Doggal (Snoop Lionnal) készült fotójához mellékelt igen érdekes képaláírást.
A népszerű képmegosztó oldalra (bendtnerb52 néven) feltöltött fotó mellé ezt írta a Koppenhágában nemrég ittas vezetés miatt letartóztatott csatár: „És akkor mi van, ha iszunk, mi van, ha füvezünk? Próbáljuk jól érezni magunkat, míg fiatalok, vadak és szabadok vagyunk. A nagy Snoop Dogg.”

A fenti részlet természetesen a világhírű rapper egyik számából (Young, Wild & Free című alkotásából) idézte Bendtner, Snooppal vélhetően Las Vegasban futhatott össze, mivel éppen ott piheni ki a megerőltető szezon során felgyülemlett feszültséget. (Egyébként nem Bendter az első, aki kissé túlzásba vitte a lazázást a nyári szünet kezdete óta: Frédéric Bulot, a belga Standard Liege labdarúgója a mindennapi marihuána-fogyasztás fontosságára hívta fel a figyelmet, szintén az Instagramon.)

Az Arsenal mindeközben próbál új klubot találni a fegyver nélküli dán gólvadásznak, állítólag már öt klub ajánlatát el is fogadta a vezetőség, így Bendtneren múlik, hol folytatja a következő szezontól.

Addig, míg kiderül, hol aggódhatnak szeptembertől a gyanútlan autósok, elevenítsük fel Bendtner Juventusnál töltött, olasz bajnoki címmel végződött szezonjának legemlékezetesebb pillanatait, góljait, cseleit, káprázatos megoldásait:

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
12 órája

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik