A Basel titkos fegyvere: teniszzseni a lelátón!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.24. 23:49
Nem egész egy évvel a 2011–2012-es Bajnokok Ligája fináléjának megnyerését követően a londoni Chelsea a második legrangosabb nemzetközi kupasorozat, az Európa-liga döntőjébe is bejutna, ehhez azonban a Basel együttesét még kell legyőznie a BL-címvédőnek, a svájci csapat azonban titkos fegyverét is kész bevetni története talán legfontosabb mérkőzésén.

A bázeliek kétség kívül leghíresebb szurkolója, a teniszütők koronázott lovagja, a 17-szeres Gran Slam-győztes Roger Federer a közönség soraiból próbálja majd megnehezíteni a Beníztez-legénység dolgát a St. Jakob Parkban, és tizenkettedik emberként áll majd kedvencei mögé.

Roger Federer a Chelsea ellen is ott lesz a St. Jakob Parkban (Fotó: 20min.ch)
Roger Federer a Chelsea ellen is ott lesz a St. Jakob Parkban (Fotó: 20min.ch)

A rekordhalmozó korábbi világelső, aki szintén teniszező honfitársa, Marco Chiudinelli társaságában tekinti majd meg az összecsapást, természetesen hazai győzelmet jósol.

„Gyermeki izgatottsággal várjuk a csütörtöki mérkőzést, aminek a vége 2–1-es Basel siker és egy felejthetetlen este lesz" – bocsátkozott jóslatokba a Basler Zeitung hasábjain Federer.

A svájci a világ bármely időzónájában is teniszezik épp, sosem mulasztja el a Basel meccseit, kedvenc játékosa a csapat szezonbeli legeredményesebb csatára, Marco Streller. Egy korábbi nyilatkozatában azt is elárulta, ha nem teniszező lenne, labdarúgóként vezetné BL-győzelemre gyermekkora óta imádott klubját.

A férfi tenisz élvonalából nem csak Roger Federerről tudjuk, hogy melyik futballklubért dobog a szíve: a világelső Novak Djokovic a belgrádi Crvena Zvezda szurkolója, Rafael Nadal a Real Madrid sikeréért szorít, a skót Andy Murray pedig a Hibernian csapatáért rajong.

Legfrissebb hírek

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
Tegnap, 12:13

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
2026.09.03. 13:20

Holland tehetséggel erősített a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
2026.09.03. 09:30

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
2026.09.02. 15:35

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
2026.09.02. 11:20

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 09:53

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26