A szurkolók adhatnak nevet a City-sztár saját klubjának

2013.03.30. 18:19
Vincent Kompany, a Manchester City hátvédje a jelek szerint nem elégszik a klubjában és válogatott mezben lejátszott évi több mint 50 mérkőzéssel, a jövőben egy másik perspektívából, tulajdonosként is belekóstolna a labdarúgás világába – nemrég egy belga klubot vásárolt meg. Első vezetői lépésként azt szeretné, ha a szurkolók döntenének az egyesület új nevéről.

Miközben a legtöbb PL-sztár drága autókra, hatalmas villákra és fényűző partikra költik a kluboknál keresett millióit, a belga légiós az FC Bleid-Gaume klubcsapatába fektette pénzét, tevei szerint idővel – és barátai, rokonai segítségével – topklubot farag a jelenleg a harmadik vonalban szereplő együttesből.FC Bleid-Gaume klubcsapatába fektette pénzét, tevei szerint idővel – és barátai, rokonai segítségével – topklubot farag a jelenleg a harmadik vonalban szereplő együttesből.

Kompanynak fontosak a szurkolók – játékosként és klubtulajdonosként is (Fotó: Action Images)
Kompanynak fontosak a szurkolók – játékosként és klubtulajdonosként is (Fotó: Action Images)

A munkálatokat egészen az alapoktól kezdi Kompany, töröltette a klub eddigi hivatalos honlapját és a WeStartFromScratch.com oldalon hozta a szurkolók tudomására tulajdonosi regnálása első fontos lépését.

„Név kell nekünk!” – fogadja egy rövid, de lényegre törő üzenet az oldalra látogatókat, ami jól mutatja, a belga labdarúgó nem elégedett frissen vásárolt klubja jelenleg viselt nevével. Ötletet bárki ajánlhat, egyetlen feltétel, hogy a névnek kötődnie kell Brüsszelhez.

A változások hozta pozitív szelekre szüksége is van az FC Bleid-Gaume együttesének, jelenleg a harmadosztály utolsó helyén szerénykedik, a mostani szezonban eddig 25 bajnoki mérkőzésből 19-et elveszített, 44 góllal kapott többet mint ahányat rúgott. A kézzel fogható fejlődésez azonban jóval többre lesz szükség egy új klubnévnél, mindenesetre mi sok sikert kívánunk a Manchester City hátvédjének.

Legfrissebb hírek

Premier League: új védekezési módok a pontrúgások ellen, már MMA-harcos is segít

Angol labdarúgás
4 órája

„Olyan akarok lenni, mint ő” – Szoboszlait bálványozza a Liverpool tizenhét éves tehetsége

Angol labdarúgás
9 órája

Arne Slot: Néha elgondolkodom, hogy nem magyar-e Szalah is...

Angol labdarúgás
10 órája

Nyáron elhagyja a Manchester Cityt a 87-szeres angol válogatott játékos

Angol labdarúgás
2026.04.28. 17:08

Pécsi Ármin is utazhat Manchesterbe a Liverpoollal

Angol labdarúgás
2026.04.28. 09:06

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.04.27. 23:04

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.04.27. 20:06

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
2026.04.27. 07:33
Ezek is érdekelhetik