Az ETO futballcsapata bajnoki címről „álmodozik” – videó

2013.02.02. 14:30
A Győri ETO kommunikációs csapata úgy gondolta, hogy ideje lenne a remekül teljesítő futballistákat a pályán kívül is kicsit megerősíteni. Mégpedig zenei fronton, amire kiváló lehetőséget nyújtott a Happy Gang együttes Fiatal szerelem című számának átdolgozása.

Cory, az együttes frontembere nem is olyan régen dolgozott az ETO-induló videoklipjén, most pedig örömmel vállalta, hogy átírja régi slágerüket.

Az új refrén szövege talán egy árnyalatnyival kevésbé kidolgozott, mint az eredeti, de a győri szurkolók talán el fogják ezt nézni.

„Álmodozom egy éven át, hogy hálóba lövöm a bőrlabdát,
aranyérem a cél, már negyedszer, és hogy bajnokok legyünk még egyszer!”

Cory így vélekedett az új slágerről az eto.hu-n:

„Ezzel a dallal is a csapatot buzdítjuk, mert már nekem sem semleges az ETO! Megfertőzött a pozitív légkör és a fantasztikus stadion az új induló forgatásakor. Átéreztem a szurkolók szenvedélyét a csapat iránt. Örömmel vettem ezt az új felkérést is, és villámgyorsan, könnyedén megvalósítottuk az ETO kommunikációs főhadiszállásának ötletét. A csapatnakaz egyiptomi edzőtáborba elküldtük a felvételt, és remélem, amikor legközelebb itthon lesznek, már a dalt fütyülve vágnak neki a kőkemény edzéseknek. Mi is tudjuk, milyen nehéz elérni a kitűzött célokat, hiszen hosszú út szokott vezetni a slágerlisták tetejére. A sikerhez kemény munka és egy nagy adag szerencse is kell. A tavaszi idényre ezt kívánom a csapatnak, és bízom benne, hogy a szezon végén együtt ünnepelhetjük az ETO negyedik bajnoki címét. Hajrá Győr!”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
55 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46